- 2012. február 29., 10:06
A Huawei nagyon komoly nyomulást tervez a 2012-es évre – a telefonok mellett a táblagépek kategóriájában is.

A Huawei nagyon komoly nyomulást tervez a 2012-es évre – a telefonok mellett a táblagépek kategóriájában is. Ennek egyik fegyvere lesz a MediaPad 10 FHD nevű táblagépük, amiben mi más is dolgozhatna, mint az Ascend D Quadban már látott négymagos, 1,5 GHz-es K3V2 processzor, ami a kínai cég saját fejlesztése, és ami szerintük a leggyorsabb ilyen egység a piacon, még a Tegra 3-at is maga mögé utasítja.

Erről mi inkább egy hosszabb teszt során szeretnénk meggyőződni, itt a kiállításon ugyanis túl sokat nem próbálgathattuk a vitrinből éppen csak kivett táblagépet. Abban mindenesetre biztosak vagyunk, hogy a 2 GB-nyi RAM jót tesz majd a multitaskingnak, a 8 GB-nyi háttértár viszont elég kevésnek tűnik, még szerencse, hogy ezt microSD kártyákkal bővíthetjük.

Egy dolog biztos: fizikai paramétereit tekintve igen impozáns a tablet, elég csak belegondolni, hogy kijelzőjének felbontása 10,1” colos méret mellett 1920×1200 pixel (ez ugyanaz a panel, mint ami az ASUS Transformer Pad Infinityben is dolgozik)! A burkolat nagy része fémből van, tehát kezünkbe fogva is igényes, jól összerakott hatást kelt a gép, a K3V2 pedig tényleg impozáns, már amennyire ez a videolejátszásból és az teljesen sallangmentes Android 4 képernyőinek lapozgatásából leszűrhető. Ha muszáj kritizálnunk valamit, akkor az egyedik dokkolócsatlakozót emelnénk ki – egy standard microUSB portnak (lehetőleg MHL támogatással) jobban örültünk volna.

Címkék
Ez is érdekelhet
2021. augusztus 9., 08:00
2020. november 25., 16:00
2020. október 15., 12:00
2020. május 21., 14:00