- 2013. február 26., 09:50
A koreai gyártó L sorozata tavaly nem nyerte el a tetszésünket, a második generáció azonban sokkal jobban sikerült

A koreai gyártó L sorozata tavaly nem nyerte el a tetszésünket, a második generáció azonban sokkal jobban sikerült.

Kezdjük mindjárt ott, és ez már a tegnapi bejelentésen kiderült, hogy az LG ezúttal nem a dizájnra, hanem a kedvező ár/érték arányra helyezte a hangsúlyt. Ez nem jelenti azt, hogy a szériába tartozó mobilok csúnyák lennének, de a mérnökök ezúttal nem akartak semmi nagyot alkotni. A végeredmény ennek ellenére lett kifejezetten jó, még akkor is, ha külső alapján az L II sorozatba tartozó telefonokról csak azt mondhatjuk el, mindegyik egy a sok közül. A kiállított és kipróbálható telefonok többsége fehér színű volt, de mindegyik modellből lesz fekete változat is.

A szín az anyagválasztást nem befolyásolja, az Optikus L7 II műanyagból van – ami azonban nem megy a minőség rovására, hiszen az LG-nek elég nagy tapasztalata van már a telefonok összeszerelésében. A fekete verzió fényes, a fehér viszont nem (annyira).

Természetesen tudása alapján az Optimus L7 II a legjobb, ebbe került például a legnagyobb, 4,3 colos (de WVGA felbontású) kijelző; amely mellett és alatt is nagyon kevés hely marad. Ez utóbbi kicsit kényelmetlenné teszi a kezelést, mert ide még a gombokat is bezsúfolta az LG. A három előlapi gomb a szokásos, oldalt viszont kapunk egy extrát is, amelynek funkciója programozható (erről kicsit bővebben az Optimus G Próról szóló bejegyzésben írtunk).

A telefon a 4,3 colos kijelző mellé egy 1 GHz-es, kétmagos rendszerchipet (és 768 MB RAM-ot valamint 4 GB belső memóriát) kapott, amely az Android 4.1-es változatát és a felette lévő egyedi felületet is kiváló sebességgel futtatja. A kijelző az L7-hez képest méretben és felbontásban sem változott (utóbbi 800×480 pixel), azonban az LG IPS-re cserélte a panelt, így a képminőség összességében mégis javult. Az OS ennél a mobilnál is támogatja a QuickMemo funkciót (szintén írtunk erről az Optumus G Pro bemutató cikkben). A kamera 8 MP-s lett, az akkumulátor pedig 2460 mAh-ás, így joggal bízhatunk abban, hogy a mobil normál használat során is kibírja majd két teljes napig.

Összességében az Optimus L7 II sokkal jobban tetszett nekünk, mint tavaly az L7 – a mobil az átlagosnál valamivel talán szebb külsőben átlagos teljesítményt nyújt, ami a hétköznapokban szinte mindenkinek elég lehet. Már csak az átlagos ár hiányzik, de az LG egyelőre nem mondta meg, mennyiért adja majd a készüléket.

Az L7 II-nek létezik egy két SIM-kártya fogadására alkalmas változata is (Optimus L7 II Dual néven), amely belül teljesen ugyanezt tudja, a dizájn viszont picit más: az előlapon nincs fizikai gomb, érintésérzékeny változatból viszont négy is, mert a kártyák közötti váltáshoz is kapunk egy dedikált gombot.

Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2014. augusztus 22., 08:00
2011. december 18., 12:00
2011. augusztus 31., 15:00
2013. április 15., 14:40
Hozzászólások