A világ egyik legvékonyabb telefonja, amely hardverben és dizájnban sem rossz, de valahogy mégsem meggyőző.
Az Alcatel egy újabb Idol mobillal jelentkezett, amely nevében az X utótag szerepel. A készülék igazi pengemobil, a maga 7 mm-es vastagságával, de gyorsan tegyük hozzá, hogy nem a legvékonyabb a piacont, mert házon, sőt, termékcsaládon belül a One Touch Idol Ultra 0,55 mm-re még ennél is karcsúbb tud lenni. A telefon kávája is egészen vékony, de sajnos nemcsak oldalt, hanem a kijelző alatt is kevés a hely, ami csak azért problémás, mert a gyártó nem az Android szoftveres gombjait használja, így ezek nyomkodása kicsit kényelmetlen. Érdekes, hogy a készülékgyártók mennyire nem bíznak az Androidban lévő megoldásra, a Nexus 4-et nem számítva eddig csak a Sony döntött úgy, hogy száműzi a kijelző alatti kezelőszerveket (és ráadásul a japán gyártó sem minden mobilról tűntette el az érintésérzékeny gombokat). A telefon kialakítása a vékonyságon kívül más érdekességet nem mutat, sem az előlap, sem a hátlap nem lóg ki a sorból: mindkettő fekete, elöl ráadásul fényes fekete borítás köszön vissza.
A telefonban négymagos, 1,2 GHz-es (MediaTek) processzor dolgozik, de a szoftvert, úgy tűnik, még nem sikerült rendesen optimalizálni, mert a felület, ha lassúnak nem is volt mondható, többször is megakadt egy-egy pillanatra. A 1080p felbontású kijelzővel viszont elégedettek voltunk, 5 colon a 2 millió képpont kiváló részletességet ad, és a színekkel valamint a betekintési szögekkel sem volt komoly probléma. A telefonba 13 MP-es kamera kerül, ami természetesen videorögzítésre is képes, ez esetben legfeljebb 1080p-s részletességet kérhetünk. Most már csak az a kérdés, hogy az Alcatel hogyan árazza be a telefont – a 1080p-s kijelző mindenképpen a drágább telefonok közé sorolja be a mobilt, azonban az Alcatel minőségben egyelőre nem tud versenyezni az Apple-lel, HTC-vel, Samsunggal vagy a Sonyval (sőt, megkockáztatuk, hogy a Huaweijel Ascend P2-vel sem), így ezen gyártók csúcsmodelljeihez képest mindenképpen jelentősen kedvezőbb árcímkére számítunk.