- 2013. február 28., 11:34
Két kisebb képátlójú, 7 colos táblagéppel is benevezett a Lenovo: az egyik TN, a másik IPS kijelzőt kapott.

Két kisebb képátlójú, 7 colos táblagéppel is benevezett a Lenovo: az egyik TN, a másik IPS kijelzőt kapott.

Hasonlóan a nagytestvérhez, az S6000-hez, mindkét táblagép teljesen átlagos külsőt kapott (fényes fekete előlap, vastag káva, műanyag hátlap), az A1000-es típuson azonban egy táblagépeken még nem túl gyakori megoldást is felfedeztünk: mindkét rövidebb oldalra került egy-egy hangszóró, így ez a modell sztereo hangzás megteremtésére is képes. A Lenovo a hangminőséget is igyekezett feljavítani, amennyire csak lehet, ezért a hangrendszert a Dolbyval közösen fejlesztette ki (a beállítások között ennek megfelelően egy Dolby kezelőpanelt is kapunk). Tény, hogy a kütyü valamivel jobban szólt, mint az átlagos, de aki ismeri az átlagos szintet, az tudja, hogy ez még mindig nem nagy dicséret: a tablettel zenét hallgatni még így sem túlságosan nagy élményt.

Lenovo IdeaPad A1000

Ezen a táblagépen az Android 4.1-es változata fut, amelyet egy kétmagos, 1,2 GHz-es rendszerchip hajt meg. A memória mérete 1 GB, az adatokat pedig kiépítéstől függően 4-16 GB-os belső tárhelyre másolhatjuk. A kijelző 7 colos, 1024×600 pixeles, és egy TN-panelről van szó. A gép 199×121×10,7 mm-es, és elég könnyű, mindössze 340 grammos, így egy kézzel sem tűnik kényelmetlennek a hosszabb használat sem. Az 5 MP-es hátsó kamera mellé előre is kapunk egy VGA modult. A kapcsolódási lehetőségek a kategóriában megszokottak: WiFi és Bluetoot adapter van, 3G opció és NFC viszont nincs. A gép ára 149 euró lesz, kérdés, hogy az Ideapad A1000 így fel fogja-e tudni venni a versenyt a legolcsóbb, de márkátlan táblagépekkel – a minden szempontból sokkal jobb Nexus 7 nyilván nem lehet konkurens, mert csak kicsivel drágább.

Lenovo IdeaPad A3000

Képességei alapján az A3000 már jobb esélyekkel indulhat a Google táblagépe ellen; a Dolby hangszórókat dobta a Lenovo, de cserébe a 7 colos panel IPS, a processzor négymagos (de még mindig MediaTek és 1,2 GHz-es), a belső tárhely 16 vagy 32 GB méretű (és bővíthető) és van 3G opció is. Az Android 4.2-vel érkező Ideapad A3000-re 299 eurós árat adott meg a Lenovo – nem tudjuk, hogy ez melyik verzióra vonatkozik, de a Nexus 7-tel szemben csak akkor lehet keresnivalója a Lenovo újdonságának, ha a 32 GB-os, 3G-s verzió fog ennyibe kerülni. Az Ideapad A3000 kistestvérével egyező felbontású kamerákat kapott. A 360 gramm tömegű kütyü valamivel kisebb alapterületű, ugyanakkor vastagabb, 194×120×11 mm-es készülékházba került.

Lenovo IdeaPad A3000
Címkék
Hozzászólások