- 2014. február 24., 14:32
Az LG legújabb csúcsmobilja drabális, de mindet tud, amire szükségünk lehet. És még azt is, amire nem.

Az LG majdnem két hete bejelentette a G Pro 2-t, így a telefon technikai részletei már ismertek voltak a Mobile World Congress 2014 előtt is: koreai vállalatnál 2,26 GHz-es, négymagos Snapdragon SoC, 5,9 colos Full HD IPS kijelő, 3 GB RAM, 32/16 GB-os háttértár, 13 MP-es kamera és Android 4.4 jelentik most a csúcsot.

A mobil az 5,9 colos kijelző dacára nem tűnik túlságosan nagynak (de azért nagynak igen), mert a vállalat mérnökei ezúttal is annyira vékony keretet használtak, amilyen vékonyat csak tudtak. A telefon magasságát is csökkenti, hogy nincsenek fizikai gombok, hanem helyette az Android szoftveres kezelőit használhatjuk – amelyek egyébként, az LG jó szokásához híven ezúttal is variálhatók. A G Pro 2, nem túl meglepő módon, formája alapján nagyon hasonlít a G 2-re, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a rajta lévő fizikai gombok mindegyike a hátlapra került, ott kell keresgélni a bekapcsoló gombot és a hangerőszabályzókat is.

A mobilon az Android 4.4 (KitKat) fut, rajta az Optimus UI legújabb változatával. Túl nagy meglepetést valószínűleg nem árulunk el azzal, hogy a felület tökéletesen folyékonyan működik. Túl nagy változást egyébként nem fedeztünk fel az Optimus UI-ban a korábbi verziókhoz képest, de néhány új opció megjelent a menüben, most már lehetőség van például arra, hogy automatikusan bekapcsolódó éjszakai fényerőt állítsunk be. Emellett a mobil feloldására természetesen nemcsak a megszokott módszert használhatjuk, hanem megkopogtathatjuk a képernyőt is – sőt, az LG egy új feloldási módot is bevezetett, amelynek a KnockCode nevet adta. Ez a mintás feloldáshoz hasonló módszer, azonban most nem mintát kell rajzolni, hanem a kijelzőt képzeletben négy részre felosztva az egyes területeket kell valamilyen sorrendben, legalább kétszer, legfeljebb nyolcszor megérinteni. A módszer előnye, hogy alkalmazása előtt nem szükséges megnyomni a bekapcsoló gombot, így a telefont úgy zárolhatjuk, hogy a feloldása sem lesz őrült kényelmetlen.

A G Pro 2 rengeteg extra funkciót kapott, kamerája alkalmas például 4K-s videók készítésére, ha pedig 30 helyett 60 vagy 120 fps-es felvétel készítenénk, akkor azt is megtehetjük, Full HD illetve HD részletesség mellett. A videókat a telefon ilyenkor is normál sebességű lejátszásra állítja be, ez az opció tehát elsősorban lassított felvételek készítésére alkalmas.

A kamerához kapcsolódik az optikai képstabilizátor és a Natural Flash vaku, utóbbi továbbra is LED-es, fénye azonban közelebb van a természetes napfényhez, így elvileg sötétben is szebb képeket készíthetünk a telefonnal.


Az LG beépítette a G Pro 2-be a Magic Focus megoldást is, ami a fotókon az utólagos fókuszállítást teszi lehetővé. Nagy trükk nyilván nincsen a dologban, a mobil nem egy képet lő, hanem a fókuszt a teljes tartományban állítva többet, és a képek visszanézésekor egy csúszka segítségével ezek között lehet váltani.

Érdekes fícsör még a Mini View, amivel lehetőség van arra, hogy a telefon kijelzőjén megjelenő információkat a bal vagy jobb alsó sarok mentén fixálva, kicsinyített (és változtatható) méretben jelenítsük meg, ami elsősorban akkor jöhet jól, ha a telefont egy kézzel használjuk. Fontos hogy a teljes képernyős használatról ilyenkor sem kell lemondanunk, mert a normál és a kicsinyített nézet között gyorsan és egyszerűen tudunk váltani, mégpedig úgy, hogy végigsimítjuk az alsó ikonsort balról jobbra vagy fordítva. A legkisebb kiválasztható méret nagyjából egy 4 colos készülék méretének felel meg egyébként. A nagyobb kijelzőnek persze csak akkor van értelme, ha ki is használjuk, így a G Flexnél már megismert kétablakos üzemmód is rendelkezésre áll – amit a vissza gomb nyomva tartásával aktiválhatunk.

Bár előzetesen arra számítottunk, az európai forgalmazással kapcsolatos részleteket is megismerhetünk majd itt Barcelonában, csalódnunk kellett, mert a legfrissebb információ még mindig az, hogy a mobil a Q1 során Ázsiában jelenik majd meg, a további tervek bejelentésével pedig egyelőre kivár a vállalat.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00