A Samsung tavaly tért vissza a Mobile World Congressre, korábban két évig nem a barcelonai kiállításon mutatta be adott évi csúcsmobilját. A tavalyi rendezvény igazából jól sikerült, a sajtótájékoztató alatt többször is tapsvihar fogadott egy-egy fícsört, és a szakma is szerette a mobilt – mégis, a Galaxy S5 messze a várakozások alatt teljesített, részben ennek is köszönhető, hogy a koreai gyártó piaci részesedése alaposan visszaesett.
A kudarc pontos okát persze nem tudjuk megmondani, bár elméletek vannak (gyenge dizájn, feleslegesen sok funkció, felhasználói visszajelzések figyelmen kívül hagyása), biztosat senki nem tud. Ilyen előzmények alapján talán azt viszont nem nagy merészség mondani, hogy a 2015-ös bemutató tétje a szokásosnál is nagyobb volt: a Galaxy S6 vagy újra lendületbe hozza a Samsung szekerét, vagy rosszabb esetben erőteljesen nyomja tovább a vállalatot az egy éve megkezdett, lefelé vezető úton.
Az gyorsan, már a sajtótájékoztató elején kiderült, hogy a Samsung nem bízott semmit a véletlenre, és mindent az alapoktól újragondolt: a dizájnt, a funkciókat és a szoftvert is. De haladjunk szépen sorban! A Galaxy S sorozat is megkapta végre az áhított fém (alumínium) készülékházat. A bökkenő csak az, hogy bármilyen egyedinek is próbálták beállítani a dizájnt, a Galaxy S6-tal a koreai gyártó egyértelműen az iPhone 6 (Plust) másolta le, az oldalt végigfutó, ívelt felület egyértelműen az Apple mobiljára hajaz, ha pedig lentről nézzük a készülékeket, akkor szinte semmi különbség nincsen közöttük.
A telefon ettől még szép, sőt, gyönyörű, de hogy egyedi, azt biztosan nem mondanánk. A kérdés az, hogy az Apple-nek lesz-e néhány szava a másolást illetően vagy sem – ha fogadnunk kellene, akkor mi azt mondanánk, hogy igen. Viszont nem az S6 volt az egyetlen újdonság, a hardveresen vele szinte teljesen egyező Galaxy S6 Edge is bemutatkozott. A tavalyi IFA-n bemutatkozott Note Edge nyomán készült mobil szintén 5,1 colos panellel készül, amely azonban most már mindkét oldalon ráhajlik az oldallapra. A funkcionalitás terén a Samsung egyelőre nem engedte elszállni a dolgokat annyira, mint a Note Edge-nél, így az ívelt felület inkább „cool” semmint egy nélkülözhetetlen extra: itt lehet lapozni,a lefelé fordított mobilnál pedig értesítési felületként szolgál ez a rész, de alapvetően ugyanaz jelenik meg rajta, mint a „sima” Galaxy S6 AMOLED-paneljén.
A telefon (a továbbiakban a Galaxy S6-ról és S6 Edge-ről is írunk egyben, ha a kettő telefon között eltérés mutatkozik, akkor azt külön kiemeljük) elő- és hátlapja egyaránt üveg (Gorilla Glass 4). Elöl a megszokott kezelőket kapjuk, a Samsung továbbra sem akar szabadulni a fizikai gombtól, ami persze érhető is, ha már egyszer ebben helyezték el az ujjlenyomat-olvasót. Érdekesség, hogy az üveget 800 fokra hevítve dolgozzák meg, így kapja ívelt formáját az S6 Edge-hez.
Bár a hátlap üveg, ez ne tévesszen meg senkit, a kialakítás unibodyra változott, ami annyit jelent, hogy mostantól az akku nem cserélhető, és a Samsung igazodott az Apple-höz annyiban is, hogy megszűnt a microSD-kártyás bővítési lehetőség, a gyári 32, 64 vagy 128 GB-os kapacitást kell beosztani. A mobil kijelzője 5,1 colos lett, QHD felbontással, azaz 2560×1440 pixeles részletességgel (577 PPI). A panel technológiája maradt AMOLED, de a Samsungtól nem is vártunk ennél kevesebbet. A Samsung Galaxy S6-ba nyolcmagos rendszerchip kerül, úgy tűnik, hogy most már idehaza sem kell „bohóckodni” a négymagos verzióval.
Az Exynos Octa egy négymagos 2,1 GHz-es egységet és egy szintén négymagos, 1,5 GHz-es processzort tartalmaz. A chip 14 nm-es csíkszélességgel készül, ami 20 százalékkal nagyobb teljesítmény mellett 35 százalékkal alacsonyabb fogyasztást eredményez a Galaxy S4-gyel összevetve. A RAM 3 GB-os (DDR4), a belső memória méretéről pedig korábban már írtunk. Az első kamera 5, a hátsó 16 MP-es, az érzékelők fejlesztésekor kifejezetten cél volt, hogy rossz fényviszonyok között is jó képeket lehessen készíteni, néhány fícsör át is került az NX-es fényképezőkből. Például az optikai képstabilizátor és az is, hogy a telefon egyszerre több fotót készít, és azokból állítja össze a fényesebb képet.
És ha már a kameráról beszélünk, érdemes tudni, hogy az F1.9 fényerejű objektívvel folyamatos HDR módra is képes (akár vidóeknál is).Érdekesség, hogy a kamera mindig készenléti állapotban van, így 1 mp alatt fotózhatunk, ráadásul még a gombokat sem kell keresni, mert a feloldásához és a kép ellövéséhez elegendő kétszer megnyomni a Home gombot. És mindez elfér 6,8 mm-es vastagságban! Talán nem meglepő, de a mobilok teljesítményével az égvilágon semmi probléma nem volt, pedig még csak prototípusokról van szó, az április 10-i start előtti mintapéldányokat lehetett megnézni.
A fogyasztáshoz kapcsolódik, hogy a telefont vezeték nélkül is lehet tölteni, ráadásul a WPC és PMA szabványokkal is kompatibilis, így nem kell formátumot sem választani. A telefon teljes töltéssel 49 órát működik zenelejátszóként, 12 órát11 órát beszélgetéssel (LTE), 13 órát filmnézéssel. És 10 perc alatt feltölthető annyira, hogy utána normál használattal bírja 4 órát – a teljes töltési idő pedig kb. feleakkora, mint egy iPhone-nál.
Sikerült megint teljesen újragondolni az UI-t is, amely még letisztultabb, még inkább az Android 5.0 Lollipopra hajaz. És sok apró változást tartalmaz. A Samsung egyszerűsítette a menüstruktúrát például, az ikonokat pedig, ahol lehetett, feliratok váltották. És az egyes funkciók színkódot is kaptak: zöld minden ikon, ami telefon, lila ikont kaptak a videók, és zöldet a szöveges feladatok. Az új trükkök egyikére csak az Edge képes, színkódot rendelhetünk öt kontakthoz is, és ha lefelé fordítjuk a telefont,a tőlük érkező hívásoknál az Edge színesen meg fogja világítani az asztalt. A hívások elutasításának új módja a pulzusmérő kétszeri megérintése. A kamera szoftvertét pedig sikerült úgy megalkotni, hogy egyáltalán ne kelljen benne scrollozni.
Összességében nem vitás, hogy a Galaxy S6 és S6 Edge a Samsung eddigi legjobb telefonjai, amelyek immáron nemcsak a belső, hanem a külső alapján is csúcskategóriás modellek. Az még nagy kérdés, hogy a felhasználók mennyire lesznek elégedettek, de tény, hogy a Samsung ezúttal a szoftvert is igyekezett úgy kialakítani, hogy az passzoljon az igényekhez. A több tízmilliós eladás garantáltnak tűnik, de vajon az erőfeszítések elegendőek lesznek-e ahhoz, hogy az S6 és az S6 Edge érdemben versenyre keljenek az iPhone-okkal? Meglátjuk.
A telefont a Samsung április 10-én fogja piacra dobni, legalább 20 országban – ne tudni, hogy ebben Magyarország benne van-e. A várható árak egyelőre nem ismertek.