- 2015. március 2., 09:46
Pár hete még nem gondoltuk volna, hogy a Huawei okosórája lesz az egyik legizgalmasabb kütyü a kiállításon.

A Huawei tavaly a Mobile World Congressen jelentette be első viselhető termékét, a TalkBand B1-et, amely most kisebb ráncfelvarrást új dizájnt kapott, azonban már a Mobile World Congress előtt pár nappal kiderült, hogy a kínai gyártó egy okosórával is készül – és ezt a kütyüt mindenki sokkal jobban várta. A kérdés az volt, hogy az egyszerűen csak Huawei Watchnak keresztelt eszköz meg tud-e felelni az elvárásoknak.

A bejelentés során elhangzott rengeteg adat, és egy sor elmélet is, hogy miért éppen olyan formát kapott és miért éppen olyan széles az óra. Ezek legnagyobb részével egyet tudunk érteni: a felhasználóknak a kör alakú számlap tetszik igazán, a számlap 42 mm-es mérete pedig egyezik azzal, amely a legnépszerűbbnek számít a klasszikus órák között. Talán mondanunk sem kell, hogy ez azt jelenti, hogy a Huawei Watch jelenleg a legkisebb az okosórák mezőnyében, viszont ez csak a szélességre igaz, a vastagságra már nem, ebből a szempontból a talán legnagyobb riválisnak számító LG G Watch R-rel és Moto 360-nal azonos a kütyü. Viszont ezek az okosórák sem feltétlenül számítanak közvetlen versenytársnak, mivel a Huawei direkt úgy tervezte meg az órát, hogy az órának, ne pedig egy újabb kütyünek nézzen ki (mint az LG a G Watch Urbant) – és ez a momentum elég hangsúlyos szerepet is kapott a sajtótájékoztató során.

Fent/jobbra a Huawei Watch, az LG G Watch R-rel párban

Ez indulás alapnak nem rossz, és főleg úgy nem, hogy a Huaweinek sikerült minőségi anyagokból kidolgoznia és remek tartalommal megtöltenie is a készüléket. Az óra borítása acélból készült, lehet arany, ezüst vagy grafitszürke. A szíjak cserélhetők. A vállalat sajtótájékoztatóját követő rögtönzött bemutatón több verziót is láttunk erre az elegáns bőrtől a sima plasztikon át egészen a fémig, de nem kell majd senkinek beérnie azzal, amit a Huawei ad, mivel a rögzítés szabványos, 18 mm-es.

Az órán természetesen egy gomb is található, ez azonban a nem a jobb oldal közepére került, hanem annál fentebb; a tapasztalat azt mutatja, hogy ez kényelmesebb így, tehát a döntés mindenképpen üdvözlendő volt. Más kérdés, hogy bal kezeseknek (vagyis inkább akkor, ha valaki az órát a jobb kezén hordja) már nem ennyire nyerő ez a felállás, de kényelmetlennek még ebben az esetben sem neveznénk azért a pozíciót.

Ami a belsőt illeti, az biztos, hogy a kijelző AMOLED és 400×400 pixel felbontású, a rendszerchipről és a további hardverekről azonban egyelőre nem nyilatkozott érdemben a Huawei – nem is csoda, a mostani tervek szerint az óra csak valamikor a nyár közepén jelenik majd meg, így addig még csiszolhatnak a mérnökök néhány dolgon, kár is lenne most rögzíteni a belsőségeket. Mindenestre ezzel a felbontással és kijelző mérettel (1,4 col) az óra jelenleg a legnagyobb részletességű panellel rendelkezik, igaz, 286 PPI-s értéke nem sokkal jobb, mint a Samsung Gear Live 278 PPI-s értéke. Az előlap zafírüvegből készül, ami az elegáns órák esetében azért nem kuriózum, viszont a Huawei még így is összehozott egy elsőséget, mivel a Watch az első Android Wear operációs rendszert használó óra ezzel a fajta kijelzővel. Ami a szenzorokat illeti, kapunk egy hattengelyes mozgásérzékelőt, van légnyomásmérő és természetesen pulzusmérő is – utóbbi a hátoldalon kapott helyett, és folyamatosan figyeli a szívverésünket.

Az operációs rendszer az Android Wear, így a szoftveres tudást illetően az óra sok meglepetéssel nem tud szolgálni (kapunk kártyás értesítéseket, egy sor fitnesz funkciót, Google Now-t, hangalapú keresést, stb.); sokszor leírtuk már, hogy a Google nem engedi a gyártóknak, hogy belenyúljanak az OS-be, így sem új felhasználói felületet sem új funkciókat nem tudnak beépíteni. Az egyelen dolog, amit módosítani lehet, az a számlap, és itt a Huawei megtette, amit lehetett, hiszen már kezdésnél is 42 számlap közül lehet választani, ami tekintélyes gyűjteménynek számít.

Amint fentebb már írtuk, az óra valamikor a nyár közepén lesz elérhető – hogy mennyibe fog kerülni, azt egyelőre nem tudjuk. És azt sem, hogy mely országokban lehet majd megvásárolni, de tekintettel arra, hogy a TalkBand B2 és N1 első körös 21 országában Magyarország nem volt benne, meglepő lenne, ha a Watch rögtön a kezdetektől elérhető lenne majd nálunk is.

Ez is érdekelhet
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. november 25., 16:00
2020. október 15., 12:00
Hozzászólások