- 2015. március 10., 20:29
Forró téma lett az alvásunkkal foglalkozó eszközök fejlesztése. Ilyen a Neuro:On, ami még a jetlagetben is segít.

A 2015 harmadik negyedévére várható (de már előrendelhető) készülék olyan, mint egy túlméretes szemellenző, amit például repülőgépeken is osztogatnak az alváshoz. A puha szövetborítás mögött egy tölhető akkumulátor és egy sor szenzor meg érintkező bújik meg, szemünk elé pedig RGB-s LED-sor kerül.

A készülék többféle funkcióval is rendelkezik, az első ezek közül nyilván az, hogy a homlokunkhoz érő elektródák segítségével pontosan nyomon tudja követni alvásunkat, és ennek értékelése, analízise mellett intelligens ébresztőóraként második szolgáltatásként mindig akkor kelt, amikor az nekünk a legjobb.

A következő szolgáltatással a rövid szundikálásokat tudjuk valóban pihentetővé tenni, mert a készülék képes arra, hogy egy szimpla 30 perces szundit tényleg nyugodttá varázsoljon a már említett LED-ek, illetve a beépített hangszórók segítségével.
Végül a negyedik funkció a sokat és messze utazóknak szól, ugyanis a készítők azt ígérik, hogy az előbbiekben említett megoldás hosszabb távú alkalmazásával a Neuro:on képes „eltolni” szervezetünk biológiai óráját úgy, hogy a lehető legjobban illeszkedjen napi ritmusunkhoz. Ez különösen akkor jön jól, ha több időzónát utaztunk át, a jetlag korrigálásakor állítólag naponta 3 órát tud javítani a készülék (tehát egy Magyarország-Tajvan útnak megfelelő eltolódás jó esetben 2-3 nap alatt behozható mindenkinek).

Címkék
Hozzászólások