Huawei P20 Pro okostelefon teszt – kamerában profi

A Huawei P20 trió bemutatkozásakor azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a három telefon közül, a tripla kamera miatt, a P20 Pro az, amely igazán érdekesnek ígérkezik. Végre megkaptuk a telefont; a tesztelésnél ezúttal főleg a kamerára fókuszáltunk.

Külső

Nézd meg, hogy milyen trükkök vannak a spájzban (a sajátodban és másokéban is), majd fogj meg mindent, és tedd bele a telefonba. Kis túlzással ez lehetett az a szabály, amelyet a Huawei mérnökei követni kezdtek, amikor utasításba adták nekik, hogy meg kell tervezniük a P20 Prót. A készülékbe tényleg sikerült is szinte minden technológiai újdonságot beletenni, viszont mire a külsőhöz értek, valamennyire elfogyott a lendület, a P20 Pro szerintünk leginkább semlegesre sikeredett. Semmiképpen sem tucatmobil, mégiscsak az elitkategóriában versenyez, viszont az is tény, hogy túl sok olyan külső jegye nincs, ami kiemelné a mezőnyből. Mert hát az előlapja szinte csak egy nagy kijelző.

A kávát minden irányban annyira szűkre szabták, amennyire csak lehetett. Fentre nem fértek el a szenzorok sem, így a mobil kapott egy szép notchot – sajnos nagyon úgy néz ki, hogy a Samsung marad az egyetlen gyártó, amely nem áll át erre a minimum megosztó baromságra. A Huawei mérnökeit annyiból viszont mindenképpen dicséret illeti, hogy a belógó szenzorsáv legalább kompakt, messze nem foglal el annyi helyet, mint az őrületet elindító iPhone X esetében. Lent a káva méretét alapvetően az határozza meg, hogy az ujjlenyomat-olvasóval egybeépített Home gomb az előlapra került – ez az elhelyezkedés nekünk jobban bejön, mert az asztalra letett mobilt is fel lehet oldani a szenzorral. Az előlap Gorilla Glass, de a telefonon gyárilag van egy fólia is, amely további védelmet nyújt a karcok ellen.

Nemcsak az előlap, hanem a hátlap is üveg, közöttük pedig ívelt fémkeret húzódik. Ezt négy helyen is műanyag betét szakítja meg, hogy az antennák jól kilássanak. De vannak további érdekességek is rajta. Bal oldalt a SIM-tálcát, jobb oldalt a bekapcsoló gombot és a hangerőszabályzót találjuk, lent az USB-C és a hangszóró, fent pedig az infra port helyezkednek el. Lent és fent természetesen mikrofont is elhelyeztek a mobilon. A hátlap szintén üvegből készült.

Ez a rész nemcsak a tripla optikás kamerával vonzza a tekintetet, hanem azzal is, hogy színátmenetes, lila-türkiz árnyalatokkal. Az viszont fura, hogy a kamerák közül csak kettőnek jutott keret – az pedig egyenesen kellemetlen, hogy ez a két objektív ki is lóg. A lencsék is sérülékenyebbek így, plusz a mobil is billeg, ha az asztalon nyomkodjuk. Az viszont praktikus, hogy a tokozás az IP67-es szabvány szerinti víz- és porálló.

Panasz az összeszerelés minőségére természetesen nincs. A dizájn fentiek ellenére sem csillagos ötös, mégpedig azért, mert a Hauwei – noha hely nyilvánvalóan lett volna neki – lespórolta a telefonról a jack dugót. Persze a dobozban van átalakító, így a régebbi fülest is lehet használni, de ez sajnos nem a legkényelmesebb forgatókönyv, ezt el kell ismerni.

A mobil nem kicsi, ellenben nagy. Vagy inkább hatalmas. Oké, ehhez a kijelző méret is megvan; 6,1 col mellé kapunk 155×73,9×7,8 mm-es külső méretet és a 180 grammos tömeget.

Hardver

A Huawei a többiekhez képest féléves csúszásban van (vagy annyival előzi őket, nézőpont kérdése), hiszen a legújabb rendszerchipet mindig az év második felében mutatja be – a Huawei P20 Próban lévő Kirin 970 ennek megfelelően nem ebben a mobilban debütált, láttuk már a Mate 10 Próban is. Négy Cortex-A73-as és ugyanennyi Cortex-A53-as mag van benne, a grafikus vezérlő pedig egy Mali-G72 MP12. A memória mérete 6 GB, a belső memória pedig 128 GB-os; és a gyártó korábbi telefonjaival ellentétben nem bővíthető. De tekintettel arra, hogy a fenti mennyiségből gyári állapot szerint 111 GB szabad, nem olyan nehéz azért elférni a mobilon. Természetesen a telefonban saját neurális processzor is van, amely a mesterséges intelligencia utasítások kezelésében sokkal hatékonyabb, mint egy általános célú processzor vagy akár a GPU. A Huawei főleg a fotózást és a rendszert okosítja az MI-vel, illetve kiadott egy fejlesztői készletet is, de egyelőre nem tolonganak az NPU-t kihasználó okos alkalmazások – viszont kísérletek vannak, a Mate 10 például már vezetett autót is az NPU segítségével.

Kommunikációs adapterekből és szenzorokból nincs hiány, előbbi csoportba tartozik a gigabites LTE, az ac-s WiFi, a 4.2-es Bluetooth, az NFC, az A-GPS és az infra port is, utóbbiak táborát pedig az ujjlenyomat-olvasó, a gyorsulásmérő, a giroszenzor, a közelségérzékelő és a digitális iránytű alkotják. Az USB csatlakozó Type-C-s és 3.1-es szabványú.

Kijelző

A kijelző a kategóriától és az árszinttől elvárható módon OLED, a felbontás pedig, 18,7:9-es képarány mellett, 1080×2244 pixel. A Huawei sosem hajtott arra, hogy a felbontást feleslegesen növelje, és ez nem is baj: használat közben egyszer sem éreztük, hogy a részletesség kevés lenne. A pixelsűrűség még 400 PPI feletti, így szabad szemmel a képpontok nem láthatók. Az OLED természetesen szép, élénk színeket biztosít, bónuszként tökéletes feketével és ebből adódóan gyakorlatilag végtelen kontraszttal. A fényerő sem rossz, akár 700 nit is lehet, ami mindenképpen elég ahhoz, hogy a mobilt verőfényes napsütésben is használni tudjuk.

Akku

Akkuban a Huawei telefonjai régóta kiemelkedőek, a P20 Pro-ba is hatalmas, 4000 mAh-s áramforrás került. Ekkora akkumulátor volt a Mate 10 Próban is; és mivel a hardver is közel azonos, a kétnapos használatot tudja a P20 Pro is. Az OLED-kijelző egyébként többet fogyaszt, de az eltérés nem túl nagy, a lényegen szerencsére nem változtat. A mobil mellé gyorstöltő jár, amivel 30 perc alatt 10-ről 60 százalék fölé tornászhatjuk a töltöttségi szintet. Az viszont meglepő, hogy a kínai gyártó a vezeték nélküli töltést még mindig nem tartotta elég fontosnak.