Honor Play okostelefon teszt

Használat közben

A Honor Playre az Android 8.1-es változata került, amely mellé megkapjuk a Huawei/Honor telefonoknál megszokott, és ezúttal természetesen teljes értékű EMUI felületet (a 8.2-es változatot). Az EMUI-val, mint mindig, most is az alapfelállás, hogy az Android gyári felületét néhány helyen újrarajzolták a mérnökök, máshol viszont nem nyúltak a Google-féle dizájnhoz.

Programválasztó alapból nincsen, de ezt bekapcsolhatjuk, ha szeretnénk. Az ikonok rendezgetését a kezdőképernyőkön mappák segítik, ha szükséges. Az interfész nagyon jól testreszabható (vannak témák, de állítható a felbontás és a betűméret, variálhatók a szoftveres gombok, állítható a színhőmérséklet, eltüntethető a notch stb.).

Az ikonok a belógó szenzorsáv két oldalán jelennek meg, ami kissé furán hat, nekünk egy hét alatt sem sikerült teljesen megszokni. Az alkalmazásokat a telefon jól kezeli: első indításnál kiválaszthatjuk, hogy 16:9-es vagy 19,5:9-es méretben szeretnénk-e futtatni az adott appot, a választ pedig a mobil eltárolja, és legközelebb már a kérésünknek megfelelően indítja el a szoftvert.

Gépeléshez a SwiftKey-t kapjuk, a mindennapi használatot pedig az EMUI szokásos trükkjei segítik: van például szemkímélő üzemmód olvasáshoz (akár időzítővel), a gombsor simításával aktiválható egykezes üzemmód, iker-alkalmazások (Facebook, pl.), gesztusok és feloldás képernyőre rajzolással is. A Lebegő gomb helyett az EMUI 8.1-ban Navigációs dokk van, ez a vissza, feladatkezelő valamint Home funkciókat látja el, és ugyanúgy a képernyő tetszőleges részére mozgatható. A programok ikonjait hosszan megérintve egy helyi menü ugrik fel (már ha van létjogosultsága ennek), amivel célzottan indíthatjuk el az alkalmazásokat: a fényképező ikonját megérintve például a fő kamera indul el, de ha „nyomva tartjuk” az ikont, akkor indíthatjuk a kamerát rögtön video vagy szelfi módban is. Az óránál pedig egyszerűbb így egy új ébresztést beállítani.

A lezáró képernyő alsó részéről behúzható kezelőpanellel a folyamatosan változó háttérképeket menedzselhetjük, valamint feloldás nélkül is használhatjuk a hangrögzítőt, a számológépet, a lámpát, a stoppert és a kódleolvasót.

Biztonság

Az ujjlenyomat-olvasó a hátlapon van, és a gyártó jó szokása szerint nemcsak a telefon feloldására jó, hanem egyéb trükköket is tud. De először nézzük a feloldást: ha beállítottuk az ujjlenyomatot, akkor a telefon feloldásához nem kell megnyomni a bekapcsoló gombot sem, elég csak megérinteni a szenzort, és a mobil máris bekapcsol és felold. A extra funkciók közé az alábbiak tartoznak:
• fotók, videók készítése
• hívások fogadása
• ébresztés leállítása
• értesítési panel megjelenítése
• fotók léptetése
• széf (biztonságos tárhely)
• alkalmazások lezárása
Ezeket a funkciókat akár egyesével is engedélyezhetjük, ha csak néhányat szeretnénk közülük használni. Érdekes, hogy még mindig a Huawei az egyetlen gyártó, amely a szenzort nemcsak azonosításra használja.

Alkalmazások

Az alkalmazásokban nincsen érdemi meglepetés, a Huawei pár éve összerakott magának egy jó kis csomagot, és a Honor készülékeknél is ezt használja. Az EMUI az alapprogramokat csak minimális mértékben rajzolja át, a funkcionalitás viszont ugyanaz, mint az androidos gyári megoldások esetében. A telefonon lévő alkalmazások közül tulajdonképpen csak a Biztonsági mentések és a Telefonkezelő szorulnak némi magyarázatra: előbbivel akár PC-re vagy csatlakoztatott adattárolóra is készíthetünk mentéseket a névjegyekről, üzenetekről, multimédiás fájlokról és alkalmazásokról, utóbbi pedig a memória (RAM és ROM) karbantartásáról valamint a teljesítmény megőrzéséről és víruskeresésről gondoskodik. A Huawei telefonokon lévő applikációkról részletesen ebben a cikkünkben írtunk. (Van köztük azért pár olyan, amire sokaknak nem biztos, hogy szüksége lesz.)

A játékokkal kapcsolatban azt viszont mindenképpen meg kell említeni, hogy a mobil támogatja a GPU Turbo technológiát, amely egyszerre ígér nagyobb teljesítményt és alacsonyabb fogyasztást valamint stabilabb játékmenetet. A Huawei hardveres és szoftveres trükkökkel valamint mesterséges intelligencia segítségével optimalizálja a rendszer működését – bár itt inkább a szoftver az, ami számít, mert az ígéretek szerint ez a funkció a gyártó korábban kiadott telefonjaira is elérhető lesz.

Szintén a játékokhoz kapcsolódik az intelligens vibra motor, amely 10 féle rezgéssel összesen 30 féle különböző effektet tud imitálni; így pedig a játékoknál más és más visszajelzés érkezhet attól függően például, hogy pisztolyt, rakétavetőt vagy bombát használunk.

Fényképező

A P20 szériával való hasonlóság nem ért véget a rendszerchipnél és a memóriánál, a kamera azonban már nem a P20 Próból érkezik, hanem a P20 lite-ból. Mondhatjuk erre, hogy sajnos, de azért azt is be kell látni, hogy valahol spórolni is kell; egy játékra szánt mobilnál pedig a kamera kézenfekvő megoldásnak tűnik. Habár dupla objektíves fényképezőről van szó, igazából csak egy használható kamerát kapunk: az elsődleges, 16 MP-es kamera mellé a második modul 2 MP-es részletességgel csak azért száll be, hogy a mélységélességet a mobil minél jobban tudja szimulálni. Az elsődleges objektív fényerőben sem csap oda a konkurenseknek; a lencse f/2,2-es értéke azt jelenti, hogy amikor a fényviszonyok nem optimálisak, a képzaj gyorsan megjelenik a fotókon. A szenzor 4:3-as; ha ettől el szeretnénk térni, akkor az 1:1 és a 18,5:9 a két lehetséges opció. A fókuszállítás PDAF módszerrel, gyorsan történik.

A kamera szoftvere a Huawei és Honor telefonoknál megszokott képességekkel rendelkezik; a mobil az NPU segítéségével automatikus módban rengeteg témát képes felismerni, a működési paramétereket pedig ennek megfelelően optimalizálni. Pro módban rengeteg a beállítási lehetőség, és ha úgy tetszik, akár még RAW-ban is fotózhatunk. Profi módban a fénymérés módja, a fókuszmód, az ISO, a zársebesség, az EV és a fehéregyensúly állítható, az alapvető képjellemzők sajnos nem. A hangerőszabályzót kétszer megnyomva az alvó állapotban lévő telefon 1 másodpercen belül feloldja magát fókuszál és egy képet is lő.

A teljesen automatikus és a manuális mód mellett további üzemmódok közül is választhatunk, amelyek közül a leghasznosabb a HDR (persze még jobb lenne, ha a HDR-t bármikor ki lehetne választani), a panoráma és az éjjeli felvétel. A Honor Play egyébként sötétben is elég jó fotókat tud lőni akkor, ha nem kézből használjuk, hanem le tudjuk támasztani (a kézből való fotózáshoz az OIS nagyon hiányzik).

A fotók képminősége ha csak egy picivel is, de jobb az átlagosnál; a vonalélesség és a részletesség nem rossz, azonban az összképet lerontja, hogy a dinamikatartomány szűk. Nagyon könnyű olyan fotót készíteni, ami beég vagy alulexponált; a HDR segít (de meg azért nem oldja a problémát), viszont kényelmetlen, hogy külön üzemmódban használható csak, nincs automatikus verziója.

Videók és előlapi kamera

Habár a szenzor ugyanaz, mint a P20 lite esetében, a rendszerchip sokkal erősebb, így a telefon nemcsak Full HD-ben, hanem akár 4K-ban is tud rögzíteni. Van lassított felvétel is, azonban a Honor Play legfeljebb 120 fps-es képsebességre képes – igaz, ezt Full HD felbontás mellett nyújtja. A minőség nem rossz, de itt is nagyon kell, hogy a fényviszonyok megfelelőek legyenek – sötétben főleg a fókuszállítás sebességével illetve pontosságával lehet gond, ami egy videónál nem túl előnyös dolog.

Az előlapi kamera szintén 16 MP-es fotókat lő, egész jó minőségben. Kérésre a szelfiket meg is tudja „szépíteni”, bár az eredmény nem biztos, hogy jobb lesz, mint az eredeti fotó lenne – ezt mondjuk embere válogatja.