- 2018. október 11., 08:00
Az Acer egyik legkedvezőbb árú egybegépe járt nálunk, amely jó választás lehet, ha a nappaliba szánjuk.
Hirdetés

Értékelés

Acer Aspire Z24-880 (D17W1)
Előnyök

• jó dizájn
• 8 GB RAM
• SSD+HDD
• csendes

Hátrányok

• a kijelző lehetne fényesebb
• és tükröződés nélküli
• a billentyűzet és egér lehetne kényelmesebb

Egy AiO tökéletes megoldás, ha a nappaliba szeretnénk egy olyan számítógépet, ami nem „tájidegen”. Az Acer Z24 széria ebből a szempontból tökéletes gép, azonban kell néhány kompromisszumot is kötni: a dizájnból adódóan a kijelző tükröződik, és a billentyűzet valamint az egér sem feltétlenül az, amit magunktól választanánk mellé. A hardver sebesség hétköznapi használatra teljesen rendben van – bár a Core i3 helyett azért egy i5-ös processzor jobban festene. A 8 GB RAM és az SSD azonban így is garantálják, hogy mind a Windows 10 mind a programok villámgyorsan indulnak.

Külső

Az AiO-k, vagyis az egybegépek világában a dizájn mindig is fontos szerepet kapott – nem csoda, hiszen a tervezőknek egy ilyen gép esetében végre lehetőségük van olyan masinált tervezni, amely nemcsak belül tudja azt, amit a felhasználók elvárnak tőle, hanem kívül is jól néz ki. Az AiO-k tervezése ezzel együtt sem könnyű feladat, hiszen relatív kis helyre kell összezsúfolni rengeteg alkatrészt.

Az Acer rengeteg monitort gyárt, mégis biztos, hogy az Aspire Z24-880-at nem fogjuk összekeverni egy sima megjelenítővel: amíg a monitoroknál a tajvani gyártó a vékony kávás kialakításra ment rá, addig az Acer AiO-kat vastagabb keret és egybe előlapos kialakítás jellemzi. Az üveglap abban az esetben indokolt lenne, ha érintésérzékeny lenne a kijelző, a nálunk járt típus esetben viszont nem ez a helyzet; az üveglap pusztán dizájnbeli funkciót lát el. Kár, mert az igaz, hogy a kütyü nagyon jól néz ki tőle, de ezzel együtt az is igaz, hogy az üveglap rettenetesen tükröződik, ezért ha például ablak van a hátunk mögött, akkor az eléggé megnehezítheti a használatot. És még az ujjlenyomatokat is veszettül gyűjti, bár ezt a kijelzőt elvileg senki sem fogja tapogatni. A káva jobb alsó sarkában van egy apró, fehér színű LED, ami a bekapcsolást jelzi, fent középen pedig a webkamera figyel, mindkét oldalán mikrofonnal felvértezve.

Az AiO a dobozból majdnem egy darabban kerül elő, egyedül a talpat kell felcsavarozni – ez fél perc alatt megvan. A fekete kávájú monitorhoz ezüstre fújt, kívül műanyag borítással ellátott, V alakú talp tartozik. Ennek alsó részén vastag gumitappancsok vannak, így garantált, hogy a gép nem fog csúszkálni az asztalon. Cserébe a monitort nem lehet forgatni semerre, és nem megoldott az emelés vagy a pivot mód sem. Dönteni viszont lehet az LCD-t. És itt akkor gyorsan át is kötnénk a kezelőkre, a bekapcsoló gomb ugyanis hátra, a jobb oldalra került – pontosan olyan magasságba, hogy amikor megdöntenénk a monitort, jó eséllyel meg fogjuk nyomni, a gép pedig kikapcsol. Ezt megelőzendő, érdemes letiltani a Windowsban a bekapcsoló gombot.

A csatlakozók többsége szintén hátra, de már a bal oldalra került – örültünk volna, ha legalább egy USB csatlakozó van, amely oldalra néz. Helyette mind a három USB 3.0-s aljzat és az USB 3.1-es Type-C csatlakozó is hátrafelé néz, és ez igaz a HDMI ki- és bemenetekre valamint az Ethernet csatlakozóra is. Van még egy ötödik USB-csatlakozó is, amely a káva alsó részére került és lefelé néz – ez azonban alapesetben fogalt, mivel a klaviatúra és az egér közös érzékelője található meg benne. Ettől az USB csatlakozótól balra a fülhallgató kimenet (jack), jobbra pedig a memóriakártya-olvasó (SD) és a menü gombja helyezkednek el – szintén lefelé nézve.

A gép hátsó része mutatós, egyáltalán nem gond, ha úgy szeretnénk elhelyezni, hogy az a része is látszódjék.

Hardver

Tulajdonságok
CPU Intel Core i3-7100T (3,4 GHz, 2 mag, 3 MB cache)
Kijelző
GPU Intel HD Graphics 630
Memória 8 GB DDR4
HDD 128 GB SSD + 1 TB HDD
ODD -
Ethernet 10/100/1000 Ethernet
WLAN 802.11ac
Csatlakozók 1× USB 3.1 Type-C, 3× USB 3.0, 1× USB 2.0, HDMI ki, HDMI be, audio ki
Egyéb Bluetooth 4.0, FHD webkamera, kártyaolvasó (SDHC)

Az AiO-k tipikusan azok a gépek, amelyeket egy trendi lakásban vagy irodában is el tudunk képzelni. Ebből adódóan a gyártók, így az Acer is, sokféle konfigurációval szállítják a gépeket – hozzánk most egy olyan masina került, amely inkább az átlagos felhasználók igényeit hivatott kiszolgálni, semmint a profikét. Ez főleg a processzor miatt van így, amely egy Intel Core i3-7100T (2 mag, 3,4 GHz-es működési frekvencia, 3 MB cache). Nem túl meglepő módon a GPU integrált (Intel HD Graphics 630). A memóriával és a tárhellyel bőven ki lehet egyezni: 8 GB RAM mindenre elég, a rendszernek tökéletes a 128 GB-os SSD, az adatok számára pedig ott az 1 TB-os hagyományos merevlemez.

Ezekkel a paraméterekkel viszont többé-kevésbé be is kell érnünk, mert bár van lehetőség az adattárolók és a RAM cseréjére-bővítésére, a szereléshez szinte az egész gépet szét kell szedni, ami nem túl egyszerű feladat. Ami nem látszik, az az, hogy a borítás alatt WiFi és Bluetooth adapter is dolgozik, előbbi az ac szabványt is támogatja, utóbbi viszont csak 4.0-s, de legalább az LE kiterjesztést is támogatja. A webkamera 2 MP-es, ennél több egy asztali gépbe nemigen szükséges.

Teszteredmények
Teljesítmény
PCMark 10 (P): 3876 pont
PCMark 10 (DCC): 2314 pont
3DMark 11: 4555 pont
SSD olvasási/írási sebesség: 559/395 MB/s

Kijelző
Maximális fényerő (AC): 247 cd/m²
Kontraszt: 851:1
Színhőmérséklet (gyári): 7100K
Színhelyesség (gyári, átlagos dE): 4,2
Színhelyesség (kalibrált, átlagos dE): 1,9

A monitor 23,8 colos, 16:9-es képarányú és 1920×1080 pixel felbontású. A tesztpéldányba sima változat került, de van belőle olyan is, amely érintésérzékeny. Esetünkben viszont egy teljesen átlagos IPS panelről van szó, átlagos fényerővel és átlagos színhelyességgel. Ha szeretnénk, akkor persze a színeket teljesen a helyére lehet rakni, a Windows ugyanis lehetővé teszi a hardveres kalibrációt is.

»1 - Külső, hardver
Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2015. szeptember 24., 12:00
2015. március 25., 12:00
2010. május 25., 08:00
Hozzászólások