Értékelés
• gyors processzor
• matt kijelző
• ujjlenyomat-olvasó
• igényes külső
• a fényerő akkuról alacsonyabb
• fényerő szabályozása PWM-mel
• a RAM nehézkesen bővíthető
• kimaradt az SSD

Külső
Az Acer az Aspire sorozatra mindig afféle mindenesként tekintett. A 7-es sorozatot a tajvani gyártó elsősorban azoknak szánja, akik nem asztali gép mellé, hanem asztali gép helyett szeretnék használni: 17 colos kijelzővel a masina már önállóan, akár külső monitor nélkül is alkalmas lehet erre a célra. A hordozhatóság ebből adódóan másodlagos szempont: a kis méret és az alacsony tömeg ebben a kategóriában eleve nem olyan fontos dolog. Nem elvárás, hogy a gép beférjen a hátizsákba, a célcsoport számára többnyire elegendő, ha a notebookot nyaraláshoz el lehet vinni. Az Aspire 7-es széria tagjait az Acer általánosságban erős hardverrel szereli fel, mostani teszünk alanyánál viszont azért arra is figyeltek a tervezők, hogy a költségek lehetőleg ne szálljanak el teljesen. Ennek főleg az SSD esett áldozatul. A gép persze még SSD-vel is csak a középkategória képviselője lenne, hiszen az abszolút csúcsot a kimondottan játékra termett Nitro és Predator gépek jelentik a gyártónál.
Az Aspire széria már régi motorosnak számít, az Acer többször is ráncba szedte. A legutóbbi frissítésnél a gép külsőre szinte semmi nem változott, így minden vonása a 2017-ben megjelent, és nálunk is járt generációra emlékeztet – nincs is ezzel semmi gond, a formavilág még ma sem rossz, bőven megállja a helyét a mezőnyben. Természetesen a gép sok rokonságot mutat az Aspire 5-ös termékcsalád tagjaival is, de a nagyobb kijelző miatt apróbb eltérések vannak. Az Aspire 7 széria a középkategória képviselője, így a notebook háza szinte teljes egészében műanyagból készült. A billentyűzet körüli rész viszont fém, ez némi egyediséget tud csempészni az amúgy kommersz kialakításba. A borítás a sok műanyag ellenére igényes, a fedlap textúrája pedig nemcsak kellemes fogást kölcsönöz a gépnek, hanem látványra is teljesen rendben van. A kijelzőt körülölelő káva matt, így nem koszolódik akkor, amikor a gépet felnyitjuk.
A kijelzőt és a fő egységet az Aspire szériánál már megszokott, hosszú zsanér tartja egyben. Ez nagyjából 150 fokig engedi a nyitást, és nagyon erősen tart; a kijelző biztos, hogy nem nyeklik hátra. Sajnos ezzel jár az is, hogy a notebookot egy kézzel nem tudjuk kinyitni.
A szellőzőrendszer szívónyílása a gép alján található, a levegő pedig hátrafelé távozik. Ez az egyik legjobb elrendezés; a gép hűtése a tapasztalatok szerint akkor is kellően hatékony tud lenni, ha ölbe véve használjuk. A gép alsó részén két szerelőnyílást találunk, amelyek az adattárolóhoz valamint a memóriához engednek hozzáférést, ezeket később nem nehéz cserélni/bővíteni, ha úgy hozza az élet. Az akkuhoz viszont nem lehet hozzáférni, ha az elhasználódik, csak a szerviz fog tudni segíteni.
Az Acer Aspire A717-72G 423×290×28 mm-es, tömege pedig 3 kg (utóbbi a kiépítéstől függően minimális mértékben eltérhet).
Csatlakozók tekintetében az Acer Aspire 7 a szokásos képet mutatja: bal oldalán (használaton kívül rejtett) Ethernet csatlakozót, USB-C, USB 3.1 és HDMI csatlakozókat valamint kártyaolvasót találunk, jobb oldalt pedig a tápegység csatlakozója, két USB 2.0 csatoló valamint a fülhallgató/mikrofon kombinált bemenete sorakoznak. A csatlakozók a gép hátsó részéhez vannak közel, így az esetleges zsinórok az egerezést egyik oldalon sem zavarják.
Hardver
Tulajdonságok | |
CPU | Intel Core i7-8750H (2,2 GHz, 6 mag, 9 MB cache) |
Kijelző | 17,3 col, 1920×1080 pixel, IPS |
GPU | Intel UHD Graphics 630 + NVIDIA GeForce GTX 1050 Ti |
Memória | 8 GB DDR4 |
HDD | 1 TB HDD |
ODD | - |
Ethernet | Gigabit Ethernet |
WLAN | 802.11ac |
Csatlakozók | 1× USB 3.1 (Type-C), 1× USB 3.1, 2× USB 2.0, HDMI, audio ki/mikrofon be |
Egyéb | Bluetooth 4.0, HD webkamera, kártyaolvasó (SDHC) |
Akkumulátor | 4 cellás, 3320 mAh |
Méret | 423×290×28 mm |
Tömeg | 3 kg |
Az előző részben már említettük, hogy az Acer az Aspire 7-es gépeket az asztali PC-k helyett képzeli el, ezt tükrözi a hardver is: nem U-s, hanem H-s jelzésű Intel Core processzor került bele. Tesztünk alanyánál egészen pontosan az Intel Core i7-8750H duruzsolt a gépházon belül, ami 2,2 GHz-es alap és 4,1 GHz-es turbó működési frekvenciát jelent, processzormagból pedig hat van. Cserébe az üzemidő akkuról nem annyira hosszú, de ez a célcsoportot nem fogja nagyon zavarni. Az Acer alapvetően multimédiás gépként tekint az Aspire gépekre, ennek ellenére a GPU dedikált, és méghozzá nem is lassú: a 4 GB DDR5 memóriával ellátott NVIDIA GeForce GTX 1050 Ti a legtöbb játékkal simán megbirkózik még akkor is, ha a felbontást és a részletességet nem csökkentjük a minimálisra.
A memória a spórolás jegyében csak 8 GB, de akinek ez kevés, az kérheti az Aspire 7-et 16 vagy 32 GB RAM-mal is. A memória egyébként nem feltétlenül lesz kevés, az adattároló esetében viszont az Acer talán túl nagy kompromisszumot tett, amikor úgy döntött, hogy SSD-t nem épít be, marad az 1 TB-os sima merevlemeznél. A tárhellyel még nincs is gond, 1 TB sok mindenre elegendő, azonban a reszponzivitás érezhetően gyengébb annál, mintha SSD is lenne a gépben.
Kijelző
PCMark 10 (DCC): 5412 pont
3DMark 11: 12198 pont
HDD olvasási/írási sebesség: 142/141 MB/s
HDD IOPS (4k): 157/161
Maximális fényerő (akku): 247 cd/m²
Kontraszt: 955:1
Színhőmérséklet (gyári): 7000K
Színhelyesség (gyári, átlagos dE): 4,3
Színhelyesség (kalibrált, átlagos dE): 1,5
Az Acer Aspire A717 az átlagosnál jobb minőségű IPS-kijelzőt kapott. Ha a gépet hálózati áramról használjuk, akkor fényereje bőven elég, akkuról viszont csak 250 nit környéke a maximum. Az Acer ezzel a limittel az akkumulátort szeretné kímélni, és tekintve hogy a gép valószínűleg sokkal többet megy majd hálózati árammal, mint nélküle, ez a kompromisszum vállalhatónak tűnik. A színek rendben vannak (átlagos dE gyári állapotban 4 körüli), de a lefedett színtér szokás szerint csak átlagos (85% sRGB). A betekintési szögek a technológiából adódóan szintén rendben vannak, a Full HD felbontás pedig 17,3 colos méretben bőven elegendő. A széleken – mint szinte minden notebook esetében – némi fényszivárgás megfigyelhető, de ez még akkor sem mondható zavarónak, ha filmet nézünk az Acer Aspire 7-en.
Üzemidő
A hat processzormag megteszi a hatását, és bár az Intel mindent megtett annak érdekében, hogy a Core i7-8750H ne fogyasszon embertelenül sokat, természetesen nem várható el az Aspire 7-től, hogy ultrabookokat megszégyenítő üzemidőket biztosítson. Nem is teszi: 50 százalékos fényerő mellett internetezni 5, filmet nézni pedig (kikapcsolt WiFi-vel) 6 órán keresztül tudunk. Játszunk pedig nem is nagyon érdemes elkezdeni, mert mire belejönnénk, addigra a gép lemerül: ilyenkor csak 70 percet bír.