Használat közben
Az óra szoftver illetve kezelés tekintetében csak minimális mértékben változott; a kezelést tekintve például az egyetlen észrevehető változás az, hogy mindkét oldalsó gomb keskenyebb lett, így már nem lógnak ki annyira, mint a Watch GT esetében. Az órában nemcsak mikrofon, hanem egy apró hangszóró is helyet kapott, így – mobilon keresztül – lehetőség van akár telefonálni is a kütyüvel. Azonban a méretekből adódóan a használhatóság korlátozott, kültéren gyakorlatilag esélytelen a dolog, de otthon a négy fal között valamennyire azért működik.
Az óra egyik legfontosabb előnye az üzemidő; ahogy fentebb írtuk, 10-12 nap simán elérhető. Cserébe viszont kompromisszumokat is kell kötni. Az egyik az, hogy a mindig bekapcsolt számlap félig csak ábránd marad, másrészt pedig a képernyő frissítése sem éri el a 60 Hz-et, így már a menü görgetésekor is látszik, hogy a felület kicsit „röcög”. A mindig aktív számlapot egyébként az automatikus bekapcsolás elég jól pótolja, szinte sosem kell megnyomni a gombot a manuális aktiváláshoz. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy van pár számlap, amelyet kiválaszthatunk, ha nem szeretnénk, hogy az óra kikapcsoljon, de ez nem univerzális, teljes értékű megoldás.
A Lite OS-ből adódóan sajnos az óra jellege nem változott, azaz a Watch GT 2 Pro továbbra is inkább tekinthető egy óratestbe bújt fitnesz karkötőnek, mint igazi okosórának.
Az értesítések kezelése például ugyanúgy kezdetleges, mint a széria első példányában, válaszolni nem lehet, és a független fejlesztők előtt sem nyitott az út appok fejlesztéséhez: nincs ugyanis alkalmazásbolt. A Watch GT 2 Pro továbbra is sportoláshoz ajánlott: ezt tükrözi a gombok kiosztása is. A felső a menüt hívja be, az alsóval viszont rögtön a sport funkciókhoz férünk hozzá, így különféle futásokat, sétát, hegymászást, biciklizést, szobabiciklizést, úszást illetve más tevékenységeket indíthatunk; a lista nagyjából százféle tevékenységet tartalmaz. A pontosságot a különféle szenzorok mellett a GPS adatai is segítik, természetesen. A menüben a navigáció a kijelző tapogatásával működik, jobbra és balra lapozva lehet lépegetni a kezdőképernyők illetve a funkciók között, fentről a kapcsolópanel, lentről pedig az értesítési tárhely húzható fel. Érintéssel a menüpontokat választhatjuk ki.
Az óra a testmozgással kapcsolatban sok információt jelenít meg, de természetesen a telefonnal is tud kommunikálni, mégpedig a (Huawei) Health/Egészség alkalmazáson keresztül. Ez nevével ellentétben nemcsak a Huawei telefonokon működik, sőt még Androidhoz sem kötött, van ugyanis belőle iOS alatt futó verzió is (Android 4.4 vagy iOS 9 a minimális követelmény).
Extra programból kevés van, a Huawei tényleg a mozgáskövetésre hegyezte ki a kütyüt. Ezen a téren viszont az óra jól teljesít, a lépésszámláló például azt is meg tudja mondani, hogy percenként hányat lépünk vagy hogy milyen hosszúak átlagosan a lépéseink. Az órán az alábbi alkalmazások találhatók meg: Workout, Workout Records, Workout Status, Heart Rate, Activity Records, Sleep, Barometer, Compass, Weather, Notifications, Stopwatch, Timer, Alarm, Flashlight, Find My Phone. Számlapból rengeteg van, és végre lehet azt is variálni, hogy milyen információk jelenjenek meg a felületen.
Telefonon a Huawei Health további extra adatokat is mutat – főleg, ha megadjuk neki testsúlyunkat, testmagasságunkat és életkorunkat is. Megnézhetjük például a napi összefoglalót és mindenféle célt adhatunk meg. Az adatokat a Google Fitness platform felé, az amerikai tiltás miatt viszont, nem lehet továbbítani.
A Huawei Health küldi át továbbá az értesítéseket az órára, ezért ebben az alkalmazásban tudjuk megadni azt is, hogy melyik appok értesítései jelenjenek meg és melyeké nem. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a Watch GT az üzenetkezelés terén sem brillírozik: egyrészt nem minden program üzenetei mennek át, másrészt pedig kevés üzenetet jegyez meg az óra, és ahogy fentebb említettük, reagálni sem lehet rájuk.
Fitneszben viszont tényleg okos a kütyü, nemcsak a lépésszámot és a pulzust jelzi, hanem azt is, ha az edzésprogramhoz képest túl gyorsan vagy túl lassan megyünk. Zárt pálya esetén köridőket, egyébként kilométerenkénti összefoglalót kapunk kijelző felvillanással és rezgés értesítéssel. A kütyü méri az átlagos és az aktuális sebességet, a tengerszint feletti magasságot, az edzés hatékonyságát, az elégetett kalóriák számát valamint azt is, hogy heti szinten hol tartunk az előre megadott edzéstervhez képest.
Nagy kérdés, hogy jövőre, amikor a telefonok mindegyike Harmony OS-sel érkezik már, vajon a Huawei vált-e az órák esetében is erre a platformra; ha igen, akkor talán van esély arra, hogy valódi okosóra lesz a GT sorozatból. Addig azonban ez a széria megmarad egy, a sportkedvelők számára való lehetőségnek.