- 2008. november 18., 13:53
Az USB 3.

A hardvergyártók számára hamarosan elérhető lesz a technikai ütemterv és dokumentáció is, amelynek segítségével megkezdhetik a SuperSpeed USB vezérlők piaci bevezetését.
Az új verzió a 2.0-s változathoz képest jelentős sebességbeli többletet nyújt és nagyobb energiaigényű eszközök kiszolgálására is alkalmas, ugyanakkor visszafelé kompatibilis a régebbi eszközökkel is. Az USB 2.0 480 Mbites sebességét az USB 3.0 szabvány tízszerezi, elméletben így másodpercenként akár 600 Mbájtnyi adat is feldolgozható lesz segítségével.

A sebességbeli többletre a hatalmas, 8-12 Gbájtos multimédiás fájlok korában valóban szükség van – gondoljunk csak bele, hogy egy 1 Tbájtos HDD megtöltése USB csatlakozón keresztül akár 8-9 óráig is eltarthat –, s nemcsak a profi felhasználók, hanem az otthoni userek is profitálhatnak majd az USB 3.0 nyújtotta előnyökből.
A tervek szerint az első vezérlőkártyák 2009 második felében készülhetnek el, a tömegtermelés pedig 2010-ben indulhat meg, s ekkortájt jelenhetnek majd meg az alaplapi vezérlőkbe integrált megoldások is.
A szabványt fejlesztő és gondozó USB 3.0 Promoter Group tagja többek között a HP, az Intel, a Microsoft, az NEC, az ST-NXP és a Texas Instrument is.

Forrás: Business Wire

Címkék
Hozzászólások