Őterminátorsága, a filmvászon egyik leghatékonyabb gyilkosa, Schwarzenegger kormányzó még 2005–ben vezette be Kaliforniában az „Erőszakos játékok” forgalmazásának korlátozását, főként a fiatalkorúak védelmében. Amely önmagában még helyénvaló is lenne, ha nem lenne már érvényben erre törvény, amely az ESRB korhatár besoroláshoz köti a játékok eladását vagy kölcsönzését.
A bíróság most hatályon kívül helyezte az állami törvényt, és megállapította, hogy az első alkotmány-kiegészítés a szólásszabadságról a játékprogramokra is vonatkozik. A döntés szerint a játékprogramok önmagukban nem okoznak pszichológiai vagy neurológiai kárt a fiataloknak, valamint az ESRB besorolási rendszer, a felvilágosító kampányok és a szülői felügyelet elég ahhoz, hogy megvédje a fiatalkorúakat az erőszakos játékoktól.