- 2010. augusztus 17., 15:05
Úgy tűnik, igazuk volt a jóslatoknak, és a táblagépek komoly fenyegetést jelentenek a netbookok számára.
Hirdetés

Legalábbis ezt igazolja az ASUS most közzétett jelentése, amely szerint az idei második negyedévben az Eee PC-k eladásai elmaradtak a várakozásoktól – ennek okát a tajvani cégnél az iPad megjelenésében látják.

Mindennek fényében a gyártó a harmadik negyedéves előrejelzését is módosította, és most már „csak” 1,4 millió netbook eladását prognosztizálják, ami további csökkentést jelent. Q1-ben az eladott netbookok száma 1,6 millió volt, ez Q2-re 1,5 millióra csökkent. Hasonló csökkenést tapasztaltak egyébként a notebookok eladásaiban is (ez 2,5-ről 2,4-re apadt), ám itt a harmadik negyedévre már 2,7 millió példány eladását várják – valószínűleg az iskolakezdéssel összefüggő vásárlási lázban bízva.

Ami a további terveket illeti, az Eee PC-k következő, 399 dollárba kerülő, N550-es Atomra épülő példánya 2010 szeptemberére várható, míg a 8,9”-es Eee Note októberben jelenhet meg 199-299 dolláros áron. Az Eee Pad nagyobb, 12”-es változata az év vége, jövő év eleje táján kerülhet a boltokba 1000 dollár körül, míg a 10”-es, androidos verzióra úgy tűnik márciusig kell várni, de az kevesebb, mint 399 dollárba kerül majd.