- 2010. szeptember 8., 09:27
A tévégyártók és a Google jövőre már Európában is picra dobnák a Google TV-t.

Amerikában még ebben az évben elrajtol a Google TV, az első ilyen készüléket forgalmazó cég pedig a tervek szerint a Sony és a Logitech lesz. Egyelőre más gyártó még nem jelentette be, hogy készülne saját Google TV megoldása, azonban a Samsung és az LG is közölte már korábban, hogy vizsgálja egy ilyen tévé elkészítésének és piacra dobásának a lehetőségét.

Az IFA 2010-en a Sony már demózta Google TV-jét, azonban a várakozásokkal ellentétben nem egy piacérett termékről volt még szó, csupán arról, hogy a Sony elhozta a Google TV várható „kasztniját”, és egy azon futó video segítségével demonstrálta, hogy mire lesz képes majd a rendszer. Így kevés új infót lehetett megtudni Berlinben a Google TV-ről. Tegnap Eric Schmidt, a Google elnöke az IFA-n tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy cége meggyőződése, hogy a tévézés és az internetezés békésen megfér egymás mellett – erről persze nem is a fogyasztókat, sokkal inkább a nézettséget és a reklámbevételeiket féltő amerikai tévétársaságokat kell meggyőzni.

A Google TV rendszere természetesen az Android lesz, a böngészésért pedig a Chrome egyik változata felel majd. Kiderült, hogy a Google TV-vel együtt elindul majd egy (újabb) Marketplace – amire azért van szükség, mert bár az Android nyilván tudná kezelni a már meglévő, eredetileg telefonra fejlesztett programokat, azonban ezek a kis felbontás és a jellemzően állított kijelzőt alapul vett tervezés miatt tévén aligha lennének használhatók. Schmidt megerősítette továbbá azt, amit már eddig is tudni lehetett: a Google TV nemcsak integrált megoldásként létezik majd, hanme STB formájában is, így a tévé cseréje nélkül is használható lesz. Ez azonban, különösen a Cell TV – Cevo TV ügy fényében felvet egy kérdést; van-e bárkinek is szüksége még egy set-top-boxra?

Hamarosan kiderül, hiszen a tervek szerint a Google TV Amerikában még idén elrajtol, a nagyobb európai országokban pedig 2011 során várható a startja.

Ezek is érdekelhetnek

2010. október 15., 18:00
2011. március 10., 12:00
Hozzászólások