- 2011. július 8., 19:20
Csökkentette várakozásait az LG: a koreai vállalat idén 30 helyett csak 24 millió okostelefon eladásával számol.
Hirdetés

Habár az LG egy sor érdekes telefont jelentett be a CES-en és a Mobile World Congressen, úgy tűnik, hogy 2011 sem a mobil divízió éve lesz a vállalatnál. Az LG egy most kiadott sajtóközlemény szerint ugyanis csökkentette idei tervszámait, és 30 helyett már csak 24 millió okostelefon eladásával számol. Bár ez a mennyiség első hallásra nem tűnik olyan kevésnek, rögtön eltörpül, ha figyelembe vesszük, hogy a Samsung a második negyedévben 19 millió okostelefont adott el, a teljes évre pedig 100 millió feletti darabszámmal terveznek a másik koreai gyártó vezetői.

Az LG problémáját valószínűleg az okozza, hogy nincsen egyértelmű zászlóshajója a vállalatnak, amelyre az Optimus brandet fel lehetne építeni, ráadásul több csúcsmodell szoftverével is gondok akadtak.

A Samsung sokkal ügyesebben csinálja; nagyot dobbantott tavaly a Galaxy S-sel, idén pedig a Galaxy S II-vel, és ezek a telefonok, mint koruk csúcsmodelljei, annyira felértékelték a Galaxy márkanevet, hogy az olcsóbb Galaxy telefonok, mint például az Ace, a Geo, a Fit vagy éppen a Mini, gyakorlatilag magukat adták el. Az LG-nél ezzel szemben az Optimus 2X és az Optimus 3D nagyon gyengén teljesít, és ez magával rántja az egész termékcsaládot, sőt, a jelek szerint az egész mobil üzletágat: az LG ugyanis éves szinten a korábbi 150 millió helyett már csak 114 millió készülék eladását várja. Ezzel részesedése 20% körüli lesz, ami nem is olyan rossz, de tekintve, hogy a kínálat nagyobbik részét nem az okostelefonok, hanem az olcsó, tucatjával kapható „buta” modellek jelentik, a tavalyi veszteség után profitra idén sem számíthatnak a tulajdonosok.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. június 5., 17:00