- 2011. július 27., 10:55
A Mozilla is lát fantáziát egy felhő alapú OS-ben, így a Google nyomdokaiba lépve saját fejlesztésbe kezdett.
Hirdetés

Új elképzelések, megvalósítások mostanság kevésbé születnek, inkább a korábbi tervek alapján jönnek újabb és újabb technológiák. Ennek egy nagyon jó példája, hogy a Mozilla megerősítette, saját operációs rendszer fejelsztésébe kezd. Az ötletet természetesen a Google és a Chrome OS adta. A projekt neve Boot to Gecko (B2G) lesz, és a fejlesztők már annyira belemerültek a dolgokba, hogy az is szóba került, hogy akár az androidos alkalmazásokhoz is kaphat támogatást a Gecko. Ennek megvalósítása ráadásul valószínűleg nem is lesz túlzottan nehéz, mert a tervek szerint a rendszer az Android magjára épül majd.

A B2G projekt végére egy komplett operációs rendszer áll össze, amely már az új HTML5 alkalmazásokat is használná. A projekt jelenleg még a tervezés fázisában van, ahhoz, hogy a programozás elkezdődhessen, még elég sok dolgot kell megrágni a Mozilla fejlesztőinek: át kell gondolni az új API-kat, a biztonségi protokollokat és a megvalósításhoz használt pontos eszközöket is.

Kifejezetten érdekes lesz látni, hogyan befolyásolja majd a piacot, hogy két felhő alapú operációs rendszere is lesz, ráadásul úgy, hogy mindkettő ingyenes lesz. Illetve nem szabad elfelejteni azért azt sem, hogy bár a Windows 8 offline is fog működni, azért a Microsoft is erősen ebbe az irányba kacsintgat. Egyelőre viszont még az is kérdéses, hogy a Google Chrome OS mennyire lesz sikeres: a világ legnagyobb részén még nem elérhető a vele szállított 'ChromeBook', ahol pedig meg lehet venni a gépet, ott nem annyira kedvező az ára, hogy az rögtön meggyőzze a vásárlókat.

Címkék