- 2011. augusztus 12., 17:09
Érdekes trend van kibontakozóban: ARM és Windows 8 hajthatja meg a jövő asztali számítógépeit.
Hirdetés

A CompuLab bemutatta Trim Slice H névre keresztelt kütyüjét, amely a Tegra 2 rendszerchipre épül, és az asztali PC-k kiváltásra szánja a gyártó. Nem ez az első próbálkozás a CompuLab részéről, májusban már előkerült egy hasonló koncepció, a Trim Slice, igaz, azt elsősorban nem a végfelhasználóknak, hanem fejlesztőknek szánta a gyártó, a megjelenéskor még bétás szoftvere miatt.

A Trim Slice H elsősorban nem teljesítménye miatt jelent előrelépést, hiszen elődjéhez hasonlóan ez is Tegra 2-re épül, hanem azért, mert dizájnja letisztultabb, a gépház pedig egy 2,5 colos beépítő keretet is rejt, amivel a gép tárolókapacitása akár 750 Gbájtra is növelhető – illetve a szoftverről várhatóan lekerül a béta jelölés. A Trim Slice H kétféle kiépítésben lesz megvásárolható: csupaszon és 250 Gbájtos merevlemezzel (Trim Slice H250 néven). Mindkét esetben 1 GHz-es processzor és 1 Gbájt RAM található a gépben, a perifériák csatlakoztatásához pedig HDMI és DVI portok, gigabites LAN, WiFi, két SD-kártya foglalat valamint 4 USB áll majd rendelkezésre. A merevlemezes változat extrája, hogy előre telepített Linuxszal érkezik.


A Trim Slice H-ban azonban a legérdekesebb mégiscsak a koncepció, hiszen a mai okostelefonok illetve táblagépek számítási kapacitása már bőven elég internetezéshez és filmnézéshez – ezekben pedig többnyire szintén Tegra 2 üzemel, tehát tudjuk, hogy mire lehet számítani. Kérdéses, hogy a Linux mennyire alkalmas a tömegek meghódítására (szerintünk leginkább semennyire), ugyanakkor, ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy a januári CES-en Steve Ballmer bemutatott egy olyan Windowst, amelyik ARM architektúrán futott, érdekes képet kaphatunk a jövő PC-iről. Szinte biztos, hogy a Windows 8 megjelenésével az ilyen kütyük száma elszaporodik majd: annak ellenére, hogy internetezésre, filmnézésre, levelezésre, de akár még irodai munkára is tökéletesen alkalmas a Trim Slice H, nem foglal több helyet az asztalon, mint egy router. Ja, és emellett keveset is fogyaszt, és nem is túl drága: a csupasz verzióért az augusztusi megjelenést követően 280 dollár körüli összeget kell majd fizetni, míg a 250 Gbájtos HDD-vel szerelt változat ára 320 dollár lesz.

Címkék
Hozzászólások