- 2012. február 22., 14:50
A Panasonic alaposan felforgatta a termékpalettát tévé fronton, és szemléletet is váltott 2012-re vonatkozóan.
Hirdetés

A korábbi években a Panasonic folyamatosan azt kommunikálta, hogy a legjobb képminőséget a plazmatévék nyújtják, és ez volt az oka annak, hogy a gyártó ezt a technológiát kezelte abszolút prioritásként. 3D fronton, ahol szintén két technológia verseng egymással (a tévéknél az OLED-et, a 3D-nél a szemüveg nélküli verziót nem számoltuk most), hasonló volt a helyzet, itt a Panasonic a 3D-ben is Full HD részletességet nyújtó aktív shutteres technológiát helyezte előtérbe, sőt, csak ezt használta. Hogy mi a helyzet most? Joggal érezhetjük, hogy felfordul(t) a világ a japán gyártónál: az LCD-tévék kerülnek fókuszba, élen a nagy képátlójú változatokkal, 3D fronton pedig megjelenik a polarizációs technológia is, igaz, egyelőre még csak egyetlen termékszériánál. A Panasonic idei felhozatalában 13 széria több, mint 40 modellje szerepel, a termékek 70%-a 3D-képes, 74%-a pedig legalább 40 colos képátlóval rendelkezik.

Hamburgban, a Panasonic Convention 2012-n működés közben is kipróbálhattuk az új modelleket és az új technológiákat; lássuk a részleteket.

Plazmatévék

A Panasonic felismerve azt, hogy a felhasználók többsége LCD-tévét szeretne vásárolni, idén már ezt a termékkategóriát helyezi előtérbe. Ettől függetlenül a gyártó kommunikációja továbbra is azt sugallja majd, hogy a legjobb képminőséget a plazmatévék adják, de úgy tűnik, hogy végre a Panasonic is elfogadta, hogy a plazmatévékkel csak egy viszonylag szűk felhasználói réteg szólítható meg. Érdekes módon ez annak ellenére így van, hogy darabszámra az eladott plazmatévék mennyisége gyakorlatilag stagnál – a részesedés viszont óhatatlanul is csökken, mert az LCD-k piaca eközben töretlenül bővül. Amíg a versenytársak gyakorlatilag feladták, de legalábbis nagyon visszafogták a fejlesztéseket plazma téren, addig a Panasonic továbbra is gőzerővel dolgozik az újításokon, ennek köszönhető, hogy évről évre új generáció lát napvilágot. A 2012-es fejlesztés ezzel együtt is kilóg a sorból, mert a Panasonic, hasonlóan a NeoPDP kifejlesztésekor követett úthoz, ezúttal nem az előző generáció pofozgatásával, hanem az alapoktól elindulva, teljesen új fejlesztésként alkotta meg a NeoPlasma Black panelt. Ez – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – azonos fogyasztás mellett 30%-kal nagyobb fényerőt képes biztosítani, és ami érdekes, az az, hogy nemcsak a VT és GT sorozat, hanem az ST és UT széria is megkapja az új fejlesztést. A VT és GT szériánál 2500 Hz-es képfrissítést, az ST és UT szériánál pedig 2000 Hz-es képfrissítést ígér a gyártó – azonban tudni kell, hogy ez nem azt jelenti, hogy másodpercenként 2500 illetve 2000 kép megjelenítésére lennének képesek a VIEARA tévék. A valódi képkockák száma legfeljebb 100 lehet, a fenti, hatalmas értékek pedig csak elméleti értékek, arra alapozva, hogy a 0,0004 illetve 0,0005 ms-os válaszidővel elméletben hány képkocka megjelenítésére képesek a tévék. Sajnos ez a felfogás, bár trükkös, illeszkedik a trendbe, hiszen a scanning backlight alkalmazása óta már az LCD-tévék gyártói sem az effektív képfrissítési frekvenciát közlik a specifikációkban…


Az idei csúcsmodell természetesen a VT50-es széria lesz, amely 50, 55 és 65 colos méretben érkezik (TX-P65VT50, TX-P55VT50, TX-P50VT50). A 2500 Hz-es FFD (Force Field Drive) NeoPlasma Black panel mellett a tévébe Infinite Black Ultra szűrő is kerül. A képet kétmagos processzor dolgozza fel, az extrák között pedig THX módot, 2D-3D átalakítást, ISFccc kalibrációs lehetőségeket, VIERA Cast kompatibilitást, beépített WiFi-t, mélynyomót, az új, touchpaddal szerelt távirányítót és a szokásos médialejátszós extrákat kapjuk. A demó során a fekete megjelenítési képességben egyértelmű volt az előny a tavalyi VT30-as szériához képest – a dolog akár még trükk is lehetett volna, de korábbi tesztünkből kiderült, hogy a VT30-asok feketéje gyengébb volt, mint a VT20-as modelleké, így valószínűleg nem a beállításokkal játszott a Panasonic, hanem tényleg előrelépett tavalyhoz képest. Villanyfényes tesztnél az Infinite Black Ultra filter előnye is szemmel látható volt a tavalyi modellhez képest. A 0,0004 ms-os válaszidő jótékony hatása leginkább a foszfor lag egészen minimális méretű csökkenésében volt tetten érhető, a Panasonic gyakorlatilag majdnem teljesen eltűntette ezt az anomáliát – jóllehet, azért ha nagyon figyeltük, itt-ott felfedeztük a jellegzetes sárgás vonalakat. A dizájnnal ugyanakkor nem voltunk elégedettek: a VT50 profin néz ki, szó se róla, azonban, amint azt már többször megírtuk, a nappali fényviszonyok mellett az egybe előlapos megoldás nem szerencsés a belső tükröződések miatt.

A GT50-es termékcsaládban 42 és 50 colos típusok lesznek (TX-P50GT50, TX-P42GT50). A VT50-es és GT50-es tévék tudása alapvetően ugyanaz, utóbbiba viszont „csak” Infinite Black Pro szűrő került. A mérnökök ezt egy – véleményünk szerint – hibátlan dizájnnal, fémkeretes, nem egybe előlapos megoldással, vékony kialakítással, kecses talppal egyensúlyozták.


Kissé szokatlannak tűnhet, hogy a legtöbb féle képméret az ST50-es tévéknél lesz 2012-ben, 42, 50, 55 és 65 colos méretben is megvásárolhatjuk majd ezt a szériát (TX-P65ST50, TX-P55ST50, TX-P50ST50, TX-P42ST50). A dolognak természetesen egyszerű a magyarázata: a Panasonic idén ezeket a készülékeket fogja leginkább „nyomni”, kedvező ár/érték arányuk miatt. A gyártó arra számít, hogy a foci EB és az olimpia miatt szép számmal tud majd értékesíteni a tévékből, sportra ugyanis még mindig egyértelműen jobb plazmát választani. Az ST szériában 2000 Hz FFD-s NeoPlasma Black panel és Infinite Black Pro szűrő van, beépített WiFi-vel, mélynyomóval és médialejátszóval. Természetesen a VT és GT sorozathoz hasonlóan az ST50-es tévék is 3D-sek, azonban kevesebb beállítási lehetőséget nyújtanak.

A 42 és 50 colos méretben készülő UT50-es szériából az Infinite Black szűrő teljesen kimaradt, de a panel 2012-es fejlesztés (NeoPasma Black), 2000 Hz FFP-s. Ebben a tévében már nincs WiFi, de stick segítségével pótolni lehet ezt a funkciót is.

A Full HD felbontású modellek mellett a Panasonic HD Ready tévéket is piacra dob 2012-ben. A szintén 3D-s XT50-es széria és az idén egyedüliként csak 2D-s megjelenítésre képes (és szintén csak egyedüliként, VIERA Connect nélküli) X50-es széria egyaránt 42 és 50 colos méretben lesz megvásárolható, ezekben a készülékekben 600 Hz-es vezérléssel ellátott (valószínűleg előző generációs NeoPlasma) panel található.

A plazmatévék bevezetése hazánkban április közepéig várható. Árakat nem sikerült szereznünk, de az eddigi gyakorlat alapján a GT50-es tévék esetében (42 colos modellt alapul véve) 250-300 ezer forintos árat saccolunk.

LCD-tévék

LCD fronton is rengeteg az újdonság, amelyek közül az egyik fontos dolog az, hogy 47 és 55 colos tévék is bekerültek a kínálatba. A Panasonic majdnem minden 2012-es tévéjénél IPS panelt használ (amelyet maga is gyárt, kivéve az ET5 szériánál), a háttérvilágítás pedig LED-es. Újdonság, hogy az ET5-ös 3D-s széria nem aktív shutteres, hanem polarizációs 3D-t használ. A csúcsragadozónak számító WT50-es tévék 1600 Hz-es képfrissítésűek – 200 valódi képváltással másodpercenként, és nyolcfázisú scanning backlight rendszerrel. A méretbeli növekedés egyébként annak köszönhető, hogy a Panasonic mostantól az LCD-ket tekinti a mainstream termékvonalnak.


A WT50-es tévékből 42, 47 és 55 colos képátlójú verziót választhatunk. A 3D-képes, LED-es háttérvilágítású IPS panel képfrissítési frekvenciája 1600 Hz. Ez a széria gyakorlatilag a VT50-esnek felel meg LCD-ben: kétmagos képfeldolgozó, beépített WiFi, mélynyomó, 2D-3D konverzió, VIERA Touch távirányító és médialejátszó funkciók jutottak bele. Ezek a típusok a 3D képet aktív shutteres megoldással állítják elő. A WT50 érdekesebb extrái közé tartozik az egyszerű tartalommegosztás, amelynek keretében még arra is mód van, hogy a tévé képét táblagépen vagy mobiltelefonon nézzük tovább. Természetesen a zászlóshajó a VIERA Connecthez is tud csatlakozni. A Hamburgi bemutatón az LCD-ket is kipróbáltuk: a WT50-es tévékkel a tapasztalatok nagyon jók voltak. Ugyan a kontrasztarány valószínűleg nem veszi majd fel a versenyt a nem IPS-t használó gyártók tévéivel, azonban ezt leszámítva a Panasonic igen jó munkát végzett. A betekintési szög például közel ugyanolyan jó, mint egy plazma esetében, a fogyasztás kiváló, az 1,4 ms-os válaszidőnek és a nyolcfázisú scanning backlight rendszernek köszönhetően pedig alig van utánhúzás. Dicséret illeti a Panasonicot azért is, mert nem törekszik az LCD-k esetében arra, hogy a tévék minél vékonyabbak legyenek, így – elsőre legalábbis úgy tűnt, de azért a részletes tesztet még megvárjuk a végleges ítélettel – a háttérvilágítás eloszlása is teljesen rendben van.


A fontos tulajdonságokban a WT50 és DT50 sorozatok tagjai egyeznek, viszont a DT50-esekből hiányzik az egyszerű tartalommegosztási lehetőség, és nem jár hozzá a VIERA Touch, valamint más a dizájn is, a 42, 47 és 55 colos DT50-esek nem annyira keskeny keretesek és vékonyak.

Az aktív shutteres LCD-k között az alapot az ET50-es termékcsalád jelenti, 42 és 47 colos típusokkal, 800 Hz-es képfrissítéssel, még mindig Full HD felbontással (3D-ben is), beépített WiFi-vel és természetesen VIERA Connect rendszerrel.

Amíg a Panasonic tavaly még egyértelműen a passzív (polarizációs) 3D ellen szólalt fel, idén az ET5-ös termékcsaláddal maga is beszáll a bizniszbe. Ez a termékcsalád nem Panasonic panelt használ – a japán gyártó az LG-től vásárolja a paneleket, éppen úgy, ahogyan mindenki más, aki polarizációs 3D tévét dob piacra. Érdekes módon az ET5-ös széria méretválasztéka a legnagyobb az LCD-k között: 32, 37, 42, 47 és 55 colos méretben is választhatunk magunknak tévét, ha e sorozat mellett döntünk. Az E5-ös tévék 300 Hz-es képfrissítést támogatnak, VIERA Connect kompatibilisek, képesek 2D-3D átalakításra és beépített WiFi-t is tartalmaznak. 3D és crosstalk terén ugyanaz érvényes tájuk, mint ami a tavalyi passzív tévékben: azaz véleményünk szerint az LCD-k között viszik a prímet, annak ellenére, hogy a Panasonic nem a csúcskategóriába pozícionálta az ET5-ösöket.

Nem 3D-s termékvonalból kettő lesz 2012-ben: az E5-ös tévék 32, 37, 42 és 47 colos méretben 150 Hz-es képfrissítést tudnak (50 Hz, háromfázisos scanning backlight, a 32 colos modell viszont csak 100 Hz-es, kétfázisos sb-vel). VIERA Connect ezekben a tévékben is lesz, a WiFi viszont már kimarad – igaz, ezt utólag lehet pótolni stick segítségével. Nagy plusz, hogy a Panasonic még az alacsonyabb kategóriában is IPS panelt használ, illetve, hogy a HDMI portokkal sem fukarkodott (négyet kapunk).

Az X5-ös sorozat 19 és 32 colos méretben HD Ready felbontást nyújt, 24 colos méretben pedig Full HD részletességet. Majdnem teljesen fapados modellről lévén szó, a VIERA Connect és a netes funkciók kimaradtak a tévéből és a HDMI portok száma is csupán kettő. USB bemenet és médialejátszó viszont van az X5-ös szériában is. A 19 és 24 colos változatok az egyedüliek, amelyek nem IPS panelt kaptak.

Címkék
Ez is érdekelhet
2020. december 2., 12:00
2020. szeptember 14., 08:00
2019. október 28., 08:00
2019. szeptember 4., 20:00