- 2012. augusztus 14., 14:18
A 9 to 5 Mac forró nyomot talált, amely szerint a következő iPhone kijelzője 640×1136 pixeles lesz.
Hirdetés

Az árulkodó nyomot az iOS 6-hoz készült virtuális környezetben való játszadozás során találták, az alkalmazások tesztelésére használatos szimulátor segítségével ugyanis kiderült, hogy az iOS az ikonok számára már nemcsak a 4×4-es, hanem a 4×5-ös elrendezést is támogatja. A további próbálgatások során arra is fény derült, hogy a szimulátor 640×1136 pixeles felbontás esetén teljesen kitölti a virtuális képernyőt – ez pedig elég egyértelmű, már-már megdönthetetlen bizonyítéknak tűnik a következő Apple-mobil felbontását illetően.

Bár nem számíthatunk rá, hogy a szeptember 12-i bejeletés előtt hivatalosan bármi is kiderülne, ahogyan korábban írtuk, a 640×1136 pixeles felbontás az egyetlen ésszerű megoldás a 16:9-es képarányra való átváltás esetén, ugyanis ily módon továbbra is biztosítható (persze csak ablakban) a 640×960 pixeles és 320×480-as kijelzőkhöz készített alkalmazásokkal való kompatibilitás. Nem mellesleg, ha a képpontok mérete nem változik, akkor a fenti részletességgel éppen 4 colos képátlót kapunk, márpedig a pletykák szerint az új iPhone-nak legalább 4 colos kijelzője lesz.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05