- 2013. január 2., 13:02
Az ASUS és az Acer is befejezi az apró gépek gyártását – ezzel gyakorlatilag megszűnik a kategória.
Hirdetés

7 colos kijelző és 2 Gbájtos flash memória dolgozott az ASUS első, 2007-ben kiadott netbookjában, az Eee PC 700-ban. A kütyü forradalmasította a hordozható számítógépek piacát: kategóriát teremtett, a felhasználók részéről hatalmas igényt kreált, így rövid idő alatt szinte minden nagy gyártó felvette termékpalettájára az elsősorban tartalomfogyasztásra szánt eszközt. Eljött azonban 2010, az Apple pedig piacra dobta az iPadot – vele együtt pedig megismételte azt, amit az ASUS csinált három évvel korábban. Nem véletlenül mondta mindenki már akkor, hogy a netbookok sorsa ezzel megpecsételődött; az Apple a kezdetektől fogja azt mondta, hogy a tablet éppen arra való, mint amire a netbook, viszont sokkal könnyebben lehet használni (érintőképernyő, kisebb méret és tömeg) valamint tovább is, egyetlen feltöltéssel.

Az első netbook: ASUS Eee PC 700

Most pedig már kétségünk sem lehet afelől, hogy melyik kategória győzi le a másikat: az ASUS és az Acer is bejelentette, hogy 2013. január 1-jétől befejezte a netbookok gyártását. Bár ez nem jelenti azt, hogy más cégek sem fognak piacra dobni újabb minigépeket, a kategória gyakorlatilag megszűnt. E két gyártó adta ugyanis a termelés tetemes részét; a többi nagy márka már korábban kiszállt, így legfeljebb néhány kisebb cég marad. Nekik lehet még egy jó évük, de több biztos, hogy nem. A netbookok kategóriájáért minden esetre szerintünk nem kár, be kell látni, hogy egy tablet tényleg jobb alternatíva, ha a tartalomfogyasztásról van szó.

Címkék
Hozzászólások