- 2013. március 8., 10:54
A felhasználók tiltakozása miatt a Microsoft változtatott az irodai programcsomag licencelési feltételein.
Hirdetés

A Microsoft eredetileg azt tervezte, hogy az Office 2013-at számítógéphez köti, ezért a licencfeltételek eredeti verziója csak arra a gépre engedte újratelepíteni az alkalmazáscsomagot, amelyre azt először feltelepítették. A felhasználóknak ez nem tetszett, hiszen ez azt jelentette, hogy gépcserénél, vagy, ha a régi meghibásodik, a szoftvert újra meg kellett volna vásárolni – persze a Microsoft verziójában is volt logika, mert szerette volna, ha az otthoni felhasználók az Office 2013 helyett inkább az Office 365-re fizetnek elő, és ebben nagy segítség lett volna a fenti korlátozás.

Egy szerdai blogbejegyzés szerint azonban a Microsoft visszakozott, és módosította a feltételeket úgy, hogy most már lehetőség van az áttelepítésre akár gépcsere, akár a PC meghibásodása miatt. Bár a Microsoft a felhasználói szerződést csak az Office egy későbbi verziójában módosítja majd, a változtatás azonnali hatállyal érvénybe lépett, és természetesen minden korábban feltelepített Office 2013-ra is vonatkozik. A Microsoft közölte azt is, hogy a felhasználói feltételek módosítása továbbra sem jelenti azt, hogy a szoftvert egyszerre több gépen is lehetne használni, és két újratelepítés között legalább 90 napnak el kell telnie – amely alól kivételt csak az jelent, ha hardver meghibásodása miatt válik a telepítés ismételten szükségessé.

Címkék