- 2013. június 6., 14:10
A Samsung hivatalosan is bejelentette, hogy júliusban két újabb táblagépet dob piacra.
Hirdetés

A készülékek a Galaxy Tab 3 7 colos verziója mellé érkeznek majd, a nagyobb változat érdekessége pedig az, hogy Intel processzort használ; a Computexes bejelentésekkel együtt pedig most már szépen körvonalazódik, hogyan szeretné megtörni az Intel az ARM egyeduralmát az okostelefonok és táblagépek piacán. A Samsung megnyerése alighanem az egyik legfontosabb állomása a csatának; ha az Intel tud bizonyítani a tableteknél, akkor joggal számíthat arra, hogy később a Samsung akár a mobiltelefonok esetében is bizalmat szavaz az Atomoknak – főleg, ha év végén a Bay Trail is megérkezik végre.

De térjünk vissza a koreai gyártóra: a most bejelentett két táblagép közül a kisebbik 8 colos, 1280×800 pixeles kijelzőt kapott, kétmagos, 1,5 GHz-es rendszerchip (valószínűleg Exynos 5), 1,5 GB memória, 16 vagy 32 GB-os (bővíthető) háttértár található benne, 8 MP-es hátsó és HD felbontású első kamerával. A tápellátásról 4450 mAh-ás akku gondoskodik, kommunikálni pedig nemcsak 3G adapterrel, hanem az opcionális LTE modemmel is lehet majd.

A 10,1 colos változat kijelzője szintén 1280×800 pixeles. Ebbe a készülékbe már az Intel szállítja a rendszerchipet. Érdekes, hogy a nagyobb kijelző ellenére ez a tablet több szempontból is gyengébb: a memória mérete csak 1 GB, a hátsó kamera pedig csak 3 MP-es. A belső tárhely esetében viszont azonos méretekből lehet választani, és van microSD bővítési lehetőség is, az akkumulátor pedig nagyjából másfélszeres kapacitást (6800 mAh) nyújt. Ez a tablet WiFi, 3G és LTE adapterrel is elérhető lesz.

Mindkét táblagépen az Android 4.2 teljesít szolgálatot, és a Samsung természetesen nem spórolta le a TouchWiz UI-t sem a készülékekről. A Galaxy Tab 3 8 és 10.1 megjelenése július folyamán várható – a hazai megjelenéssel kapcsolatban egyelőre annyit tudunk mondani, hogy a nagyobb kijelzővel szerelt változat elvileg Magyarországra is az első közben meg fog érkezni.

Címkék