Igaz, az információ egyelőre még nem hivatalos, az azonban teljesen logikusnak tűnik, hogy az Ascend Mate 2 egy évvel az Ascend Mate bemutatkozása után, szintén a CES-en lesz először látható. A telefon specifikációja pletykák alapján részben már ismert; ha az adatok helytállóak, akkor elmondhatjuk, hogy a Huawei továbbra is a saját útján halad, és nem követi feltétlenül azokat a trendeket, amelyeket a riválisok. Ez nem feltétlenül baj, viszont villantani sokkal nehezebb így!
A kütyüben 1,6 GHz-es, négymagos rendszerchip, 2 GB RAM és 16 GB-os belső memória lesz, fotózni pedig 13 MP-es méretben lehet majd. Az egyik legfontosabb részegység, a kijelző sajnos nem fog változni, továbbra is 6,1 colos és 720p felbontású lesz – ha ez igaz, akkor azért túlzottan nem fogunk elájulni a mobiltól. Legalábbis a dizájnban várható apró változtatások és a 13 MP-es kamera önmagában nem elég ehhez, maga a vas pedig már eddig is tökéletesen futtatta az Android 4.2.2-Emotion UI párosát, tehát nagy előrelépésre itt sem számíthatunk.
Azért bízunk benne, hogy a pletyka ezúttal nem fog teljesen beigazolódni.