- 2014. január 2., 12:42
Nemcsak a Samsung, hanem legnagyobb riválisa, az LG is készül 21:9-es tévével a CES 2014-re.
Hirdetés

Az LG már rendelkezik 55 és 77 colos képátlóval rendelkező, ívelt OLED-tévével, a januári CES-en azonban egy még nagyobb modell, a 105UB9 is be fog mutatkozni. A készülék elméletben akár olcsóbb is lehet „kisebb” testvéreinél, mert a koreai vállalat úgy döntött, hogy ezúttal nem OLED-et, hanem LCD-panelt épít be a tévébe. Eddig ívelt felület esetén az OLED volt a nyerő, mert a háttérvilágítás egyenletes eloszlatása a forma miatt sokkal nehezebb – igaz, a Sonynak azért már sikerült értékelhető eredményt elérnie az S990-es sorozatnál LCD technológiára alapozva is.

Az LG készülékének másik különlegessége a 21:9-es képarány valamint a hozzá társított 5120×2160 pixeles felbontás. Bár ez utóbbi azt eredményezi, hogy a tévé a Blu-ray lemezeknél nem lesz képes 1:1-es leképezésre, ezért bőven kárpótol majd, hogy a kép a teljes kijelzőt kitölti, nem kell majd fekete csíkokat nézni. A CES-en egyébként nemcsak az LG, hanem a Samsung is be fog mutatni 21:9-es tévét.

Érdekes, hogy ez a két vállalat csak most döntött úgy, hogy ilyen rendhagyó képarányú tévéket is piacra dob; korábban már létezett hasonló modell, de a Philips a Cinema 21:9-es sorozat gyártását tavaly év elején az alacsony keresletre hivatkozva megszűntette. Kíváncsian várjuk, hogy az LG-nek (és a Samsungnak) több szerencsére lesz-e a formátummal.

Címkék
Ez is érdekelhet
2020. december 2., 12:00
2020. március 27., 08:00
2019. november 14., 06:00
2019. október 28., 08:00
2019. szeptember 4., 20:00
Hozzászólások