- 2014. január 2., 12:12
Ne legyenek kétségeink afelől, hogy a CES-en idén elsősorban a 4K felbontású eszközök lesznek terítéken.
Hirdetés

Azonban nemcsak tévékre kell gondolni, hanem minden olyan eszközre, amelynek szerepe lehet abban, hogy a 4K×2K felbontású tévékre tartalmat is tudjunk varázsolni; lejátszók, telefonok, kamerák is (szó szerint) képbe kerülhetnek. A legjobban mégis arra vagyunk kíváncsiak, hogy kapunk-e valamilyen iránymutatást arra vonatkozóan, hogy az UHD felbontású eszközök mikor lesznek megfizethetőek.

Az UHD felbontású tévék már a 2012-es IFA-n is megjelentek, 2013-ban, a CES-en pedig már „kisebb” képátlójú készülékeket is láttunk. A tévék ára ugyanakkor még horribilis volt; ahogyan a plazmatévék is a bevezetésükkor, az UHD tévék drágábbak voltak, mint egy autó. A szórakoztatóelektronikai piacon az árak persze gyorsan esnek, így nem meglepő, hogy az év végén már az év eleji ár töredékéért lehetett vásárolni 4K×2K-s tévét. Előbb vagy utóbb (de inkább előbb), el fog jönni az az idő, amikor az UHD tévék már annyira olcsók lesznek, hogy a kis felár miatt akkor is érdemes lesz őket választani, ha még nem lehet őket túl sok tartalommal megtölteni. Ugyanez volt a helyzet anno a Full HD tévékkel is; jóval előbb jelentek meg az otthonokban, minthogy megfelelő tartalmat lehetett volna rájuk küldeni.

Az UHD tévék négyszer annyi információ megjelenítésére képesek, mint a Full HD felbontási megjelenítők, azonban ez még csak a történet egyik fele. Az UHD felbontású készülékekhez kidolgozott szabványok, elméletben legalábbis, további minőségbeli javulást eredményezhetnek, ezért idővel akkor is érdemes lehet váltani, ha a felbontás növeléséből adódó előnyöket, mondjuk azért, mert túl messziről nézzük a tévét, nem vagy csak részben tudjuk kihasználni. A nagyobb felbontás mellett az UHD felbontású tévék 60 fps-es képsebességet, nagyobb színteret és nagyobb színfelbontást is hoz(hat)nak – nyilván csak akkor, ha van kéznél olyan videoanyag és lejátszó, amivel ezeket az előnyöket szintén ki lehet használni. A pontosabb színek és a nagyobb színtér lefedettség otthoni körülmények között valószínűleg csak keveseknek fog számítani, a 60 fps viszont a sportközvetítéseknél nagyon is fontos lehet, hiszen a képráta növelésével csökkenthető az LCD-k elmosódásának mértéke. Persze reálisabb, ha arra számítunk, hogy előbb még a 1080p-s tartalom fog 60 fps-es képsebességgel érkezni, de idővel UHD-ben is élvezhetjük majd a kétszeres képsebesség előnyeit.

Hogy mikor lesz valódi UHD tartalom a tévékre, azt egyelőre még nem lehet tudni – bár tesztadásról már idehaza is hallani, az igazi az lesz, ha majd a filmeket vásárolni is lehet 4K-ban. A remények szerint ez akár már idén elképzelhető, hiszen a Blu-ray lemezek 50 GB-os kapacitása, ha a H.264 helyett a HEVC kodeket használják, már elegendő lehet egy kétórás film eltárolásához.

A CES 2014 előtt tehát nem az a kérdés, hogy minden az UHD-ről fog-e szólni, hanem az, hogy a gyártók bejelentenek-e olyan modelleket, amelyeket nemcsak a nagyon gazdagok engedhetnek meg maguknak, hanem szélesebb réteghez is eljuthatnak. 2000 dollár, vagyis 450 ezer forint körüli ár egy 55 colos tévé esetében például már egészen elfogadható lenne…