A tesztprogramok adatbázisai kimeríthetetlen pletykaforrásnak számítanak, hiszen időről időre felbukkannak bennük új termékkódok, amelyből következtetni lehet arra, hogy egy-egy neves gyártó éppen milyen modell kifejlesztésén töri a fejét. Ezúttal a Sonyról derült ki, hogy D2303 néven egy olyan középkategóriás modellt fejleszt, amely LTE-képes. A japán vállalat tavaly a CES-en jelentette be csúcskategóriás Xperia telefonjait, a Z-t és a ZL-t, így arra számítunk, hogy idén is érkeznek majd a csúcs Xperiák.
Azonban legalább ekkora érdeklődésre tarthat számot az is, ha lesz végre egy olyan mobil a piacon, amely az alacsonyabb árkategóriás készülékeknél is villámgyors internetezést tesz lehetővé, és a tesztprogramban találta adatok alapján a Sony éppen egy ilyen mobillal készül. A telefon specifikációjáról sok mindent nem lehet tudni, azon kívül persze, hogy teljesítménye alapján valószínűleg Snapdragon 400-as processzor dolgozik benne.
A Sony – a szokásoknak megfelelően – ezúttal is a sajtónapon, január 6-án mutatja be termékeit, így az új telefonokkal kapcsolatos részletekről (magyar idő szerint) január 7-én fogunk tudni beszámolni.