- 2014. január 28., 17:54
A 2014-es pénzügyi év első negyedében minden eddiginél több iPhone és iPad fogyott, de a részvények mínuszban.
Hirdetés

Az Apple legutóbbi negyedéves jelentéséből (amely a 2014. pénzügyi év első negyedévére, vagyis a 2013. szeptember 29-december 28. közötti időszakra vonatkozik) kiderült, hogy a vállalat minden eddiginél több, összesen 51 millió iPhone-t értékesített – egy évvel korábban 47,8 millió készülék talált gazdára. Az Apple azt nem közölte, hogy az eladásokból az iPhone 5S illetve 5C milyen arányban részesedtek, de szinte biztos, hogy az 5C nem teljesített olyan jól, mint azt Cupertinoban várták. Erre utal egyrészt az a tény, hogy a vállalat előzetesen 55 millió készülék eladásával kalkulált, másrészt pedig maga Tim Cook is elismerte, igaz, számok nélkül, hogy a százalékosan kifejezett kereslet nem olyan arányú volt, mint ahogyan azt a vállalat elemzői várták. Nemcsak az iPhone-okból, hanem az iPadokból is rekord mennyiség fogyott, az Apple összesen 26 millió eszközt értékesített (míg egy évvel korábban 22,9 millió tabletet adott el). Jól fogytak a Macintosh gépek is, a különböző verziókból összesen 4,8 millió talált gazdára (0,7 milliós növekedés az egy évvel korábbihoz képest). Nem túl meglepő módon az iPodok viszont gyalázatosan teljesítettek (ami persze nem túl meglepő, hiszen ma már minden okostelefonnal lehet zenét hallgatni, így az MP3-lejátszók piaca gyakorlatilag halott), ebben a termékkategóriában az értékesítés volumene 52 százalékkal esett.

A számok nagyon jónak tűnnek, azonban sem az Apple nem dőlhet hátra, sem a befektetők nem örülhetnek igazán. Bár a negyedéves bevétel szintén minden eddiginél nagyobb volt, 57,2 milliárd dollárra rúgott, a működési profit mindössze 2 százalékkal, 17,5 milliárd dollárra nőtt, a nettó profi pedig 13,07 milliárd dollárra csökkent (igaz, a csökkenés mértéke elhanyagolható, mindössze 10 millió dollár volt).

Az Apple-nél azért nem örülhetnek, mert a növekedés már csak arra volt elég, hogy a profit szintje ne csökkenjék – a vállalatnál zajló folyamatok tehát éppen abba az irányba tartanak, amelyre az elemzők korábban már figyelmeztettek. Ha a trend folytatódik, akkor a profit hamarosan, talán már 2014-ben jól láthatóan csökkenni fog, és ha ez hosszabb távon is így marad, akkor az a vállalat részvényeire katasztrofális hatással lehet; a jó eredmények dacára az, hogy az Apple a következő negyedévre a vártnál valamivel gyengébb (48 helyett 44-46 milliárdos) árbevétellel számol, máris közel 10 százalékot gyengített az árfolyamon. El lehet képzelni, hogy mi történne akkor, ha egyszer valóban nagy bajba kerülne az amerikai vállalat. Az Apple egyébként továbbra is hatalmas, legalább 150-160 milliárdos készpénzállományon ül, amellyel láthatólag nem tud mit kezdeni. Évek óta halljuk, hogy az Apple új terméken, termékeken dolgozik, de tavaly sem a várva várt okostévé sem az okosóra nem érkezett meg, az eredményeket szállító iPhone-ok és iPadok értékesítése pedig csak a piaci bővülés mértéke alatt tud nőni, így a vállalat termékeinek piaci részesedése folyamatosan csökken.

Hozzászólások