- 2014. március 19., 10:25
Az ATM-ek működési költsége egy érdekes tény miatt áprilistól világszerte megugorhat.
Hirdetés

A világban működő pénzkiadó automaták legnagyobb része, nagyjából 95 százalék, Windows XP-t használ, ami azért érdekes, mert ahogyan arról már többször írtunk a Geeks.hu hasábjain is, az operációs rendszer terméktámogatása 2014. április 8-án megszűnik. Természetesen a bankok döntése, hogy átállnak-e új rendszerre vagy sem, eddig azonban nem mutattak túl nagy sietséget az érintett cégek; az egyik automatákat gyártó vállalat, az NCR szerint pedig legfeljebb a készülékek harmada kap (vagy már kapott) frissítést a terméktámogatás lejárta előtt. A biztonsági rések foltozása egy ATM-nél, talán mondanunk sem kell, kiemelten fontos feladat, ezért azok a bankok, akik nem akarnak, vagy nem tudnak időben átállni, kénytelenek lesznek fizetni a Microsoftnak, ha azt szeretnénk, hogy a később felfedezett biztonsági réseket befoltozza a vállalat.

A bankok persze csak magukat okolhatják, mert a Microsoft már 2007-ben bejelentette, hogy a Windows XP támogatása nem fog örökké tartani, azaz hét évük lett volna korszerűbb rendszerre átállni. A dolog kicsit hasonlít az Y2K problémához abból a szempontból, hogy ott is évekkel előre lehetett tudni, hogy gond lesz, mégis sok gyártót és felhasználót felkészületlenül ért a probléma.

Azt nem lehet tudni, hogy a kiterjesztett terméktámogatás valamint a frissítés költségei pontosan mekkorák, mert ez több tényező függvénye, többek között az is számít, hogy az adott bank mit szeretne a Microsofttól, mennyi ideig szeretné azt, milyen OS-re váltana valamint összesen hány ATM érintett. Becslések szerint ugyanakkor az öt legnagyobb brit bank fejenként 50-60 millió fontot, azaz 18-22 milliárd forintot fizetni egyenként. Arról sajnos nincsenek adatok, hogy a hazai pénzintézetek milyen költségekkel számolhatnak, de a képet minden bizonnyal az is torzítja, hogy számos hazai bank esetében a külföldi anyavállalat az, amelyik a költségeket, legalább részben, viseli.

Címkék