A CES-en szerzett tapasztalatok alapján nagyjából már tudtuk, hogy mire lehet számítani, de azért meglepetésre a Panasonicnál szinte mindig lehet számítani. Nem volt ez másképp idén sem, a vállalat bemutatta ugyanis a HX900-as sorozatot – ez az a termékvonal, amelynél a Panasonic azt ígéri, hogy a plazmatévékével egyező képminőséget tud nyújtani.
Belépő szint
A Panasonic a trendeknek megfelelően már a belépő szinten is csak LED-es háttérvilágítással szerelt tévéket kínál, így az AS600, AS520, AS500 és A400 típusjelzésű modellek is ilyen háttérfényt kaptak. A tévék a backlight scanning eljárással a 100 Hz-es képfrissítést is támogatják.
Az AS600-as modell érdekessége, hogy a Panasonic ezzel a típussal már a belépő szinten is kínál kétmagos processzort, amely a kategóriában szintén ritkaságszámba menő okos funkciók gyors működését segíti. Az okos funkciókat a belépő szinten minden „S-es” modell támogatja, de az összes szolgáltatást csak az AS600-as modell kínálja fel, amely az internetről a különféle tartalmakat összeválogatni képes MyStream funkciót is tartalmazza.
Az AS600, AS520 és AS500-as tévék esetében a My Home Screen 2 funkció természetesen alapértelmezett, de a tévék médialejátszót, HD Tunert, HbbTV funkciót is tartalmaznak. A belépő szinten a képátló 32-50 col között választható, kivéve az A400-as sorozatnál, amelyből 24 colos modell is készül. A 32 és 24 colos modellek, az AS600-as sorozat kivételével, csak HD Ready felbontást kínálnak.
Középkategória
A középkategóriát négy termékvonal képviseli; az AS750/740-es és AS650/640-es sorozatokról van szó. Előbbi tévék 42-55 colos, utóbbiak 39-60 colos képátlóval lesznek kaphatók. A tévékbe egyenletes fényerő eloszlást biztosító hátsó LED-es háttérvilágítás és kétmagos processzort kerül, az elmosódásoktól mentes megjelenítésről pedig az 1200 Hz-es IFC gondoskodik.
Az AS750-es sorozatba tartozó tévék minden digitális tunerből kettőt tartalmaznak, így felvételkészítés közben lehetőség van másik csatornára kapcsolni, vagy arra is, hogy tévézés közben a tévé médiaszerverként funkcionálva a korábban rögzített tartalmakat hálózaton keresztül továbbítsa másik készülék felé.
Az AS740-es készülékek érdekessége a beépített kamera, amely nemcsak a My Home Screen 2 funkcióval együtt használható, hanem akár Skype-oláshoz is. A kamera alapesetben a kávába simul, használat előtt viszont automatikusan kiemelkedik onnan.
A VIERA AS750, AS740 és AS650 sorozat készülékei olyan szolgáltatást is nyújtanak, amellyel lehetséges a tartalmak, akár a tévéadások, elérése az otthonunktól távol is. A Panasonic TV Remote 2 App és a Panasonic felhőszolgáltatásának segítségével a tévéhez csatlakoztatott pendrive-on (vagy más tároló eszközön) lévő műsorokat interneten keresztül bárhová streamelhetjük; elkezdhetünk nézni például egy filmet otthon a tévén, majd azt félbehagyva később, mondjuk egy szállodában fejezhetjük be. Hasznos extra, hogy amennyiben elfelejtettük volna indulás előtt beállítani a filmfelvételt, a Panasonic TV Remote 2 App segítségével ezt útközben is megtehetjük.
Természetesen a japán vállalat középkategóriás modelljeiben is megtalálható a My Stream funkció és a Voice Assistant szolgáltatás, a My Home Screen 2 valamint az okostévéknél megszokott alkalmazásválaszték, többek között böngészővel, játékokkal, Twitter, Facebook és YouTube alkalmazásokkal.
Csúcskategória
A csúcskategóriában Ultra HD és Full HD felbontású modellek egyaránt megtalálhatók, a nagyobb felbontást a AX900-as és AX800-as modellek, míg a Full HD felbontást az AS800-as sorozatba tartozó készülékek nyújtják. Egyelőre csak az AX800-as és AS800-as tévék lesznek kaphatók, előbbiek 50, 58 és 65 colos méretben, utóbbiak 47, 55 és 60 colos képátlóval. A különlegesen hatékony local dimminget nyújtó, hátsó LED-es megvilágítással rendelkező HX900-as széria piaci megjelenése ősszel várható.
A HX800-as modellek Hexa PRO képfeldolgozót, 2000 Hz-es képfrissítést (BLS + 4K IFC), Local Dimming PRO funkciót és Studio Master Color technológiát kínálnak, valamint rendelkeznek a HTX 4K Display tanúsítvánnyal is. Az AX800-as illetve AS800-as modellek isf minősítéssel is rendelkeznek, vagyis a menüjükben minden olyan paramétert megtalálni, ami szükséges lehet ahhoz, hogy a készülékeket tökéletesen pontosan állíthassuk be.
Az Ultra HD felbontást kínáló tévék a HDMI 2.0 szabványt támogatják (2160p@60fps) és van rajtuk DisplayPort csatlakozó is – ám igazából egyik sem meglepetés, lévén, hogy már a Panasonic első 4K-s tévéje is hasonló felszereltséggel rendelkezett. Új viszont a szintén a 4K-s anyagoknál fontos HEVC-kodek támogatása; a kodek egyelőre még nem túlságosan elterjedt, de ahogyan egyre több és több lesz a neten a 4K-s tartalom, gyorsan népszerű és kihagyhatatlan lesz.
A tévék természetesen minden olyan okos funkciót támogatnak, amelyek bekerültek a 7-es sorozat típusaiba (Twin Tuner, TV Anywhere, stb.), ezen felül azonban megtalálható bennük az Info Bar is, amely akár a tévé bekapcsolása nélkül is képes néhány releváns információ, például az idő, az időjárás vagy a figyelmeztetések kijelzésére.
A Panasonic idei csúcsmodelljei az AX900-as sorozatba tartozó készülékek lesznek, amelyek megjelenése azonban csak ősszel várható. A széria végleges specifikációja éppen ezért még nem ismert, de az biztos, hogy az UHD felbontás mellett minden modell kifinomult local dimming technológiát és panelvezérlést kap, hiszen a japán gyártó azt ígéri, hogy a sorozatba tartozó tévékkel biztosítani tudja majd azt a képminőséget, amelyet a plazmatévékkel is.