- 2014. április 4., 16:23
A Microsoft egyre inkább afelé halad, hogy az operációs rendszert mindenkinek ingyen adja.
Hirdetés

Korábban már írtunk arról, hogy a redmondi vállalat egyes esetekben a korábbihoz képest jóval kedvezőbb áron, 15 dollárért adja a Windowst a notebookgyártóknak, és azt is több esetben fejtegettük már, hogy hosszabb távon a Microsoft valószínűleg csak úgy fogja tudni megőrizni a Windows dominanciáját (ha egyáltalán), ha ingyen adja azt a felhasználóknak. Most egyre inkább úgy tűnik, hogy az új ügyvezető, Satya Nadella is hasonlóképpen gondolkodik, a Microsoft ugyanis bejelentette, hogy a Windows 8.1 és a Windows Phone 8.1 minden olyan készülékre, amelynek kijelzője legfeljebb 9 col, ingyenesen lesz telepíthető. A határvonalat nem véletlenül állapította így meg a vállalat, az elsődleges cél az, hogy a mobil kütyüknél a készülékgyártók ne válasszák az Androidot kizárólag azért, mert ahhoz (majdnem) ingyenesen juthatnak hozzá.

Amennyiben a Microsoft terve bejön, úgy jó eséllyel nemcsak telefonokon és táblagépeken, hanem más eszközökön (például okos háztartási eszközökön, mondjuk hűtőkön) is visszaköszönhet az ablakos operációs rendszer. Azzal egyébként, hogy a Microsoft ingyen adja a Windowst, még nem biztos, hogy hosszú távon is rosszul jár – a vállalat a kapcsolódó alkalmazásboltban eladott szoftverek után bőven szedhet be annyi jutalékot, amely ellensúlyozza a bevételkiesést. Ez a logika elvileg működhetne a PC-knél és notebookoknál is, de úgy tűnik, hogy a Modern UI alatt futó alkalmazások iránt még nem jött meg a vásárlási kedv; részben ez is okozhatja, hogy a vállalat ezeknél az eszközöknél egyelőre még kivár.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 30., 14:04
2021. január 29., 09:05