Már korábban is pletykálták, hogy a Windowsnak lesz egy nagyon olcsó, esetleg ingyenes verziója, a Microsoft pedig most végre pontot tett a találgatások végére; a vállalat múlt héten jelentette be, hogy a kedvezményes változat neve Windows 8.1 with Bing lesz (korábban már ez is kiderült, de hivatalos megerősítésre várt a dolog). A bejelentés időzítése nem véletlen, a jövő héten kezdődik a tajvani Computex, ahol számos gyártó rengeteg Windowsra épülő terméket fog bemutatni. A Microsoft alighanem azért döntött a stratégiai jelentőségű lépés mellett, mert két legnagyobb versenytársa, az Apple és a Google is hasonló modellt működtet – amelynek eredményeképpen a Windows piaci részesedése, ha lassan is, de biztosan csökken. A mostani huszárvágás viszont azt jelenti, hogy a Windowst is ingyen vagy nagyon olcsón lehet majd használni, így ez a trend akár meg is fordulhat.
A Microsoft a döntéssel két legyet üthet egy csapásra. Egyrészt a hardvergyártók régóta támadják a redmondi vállalatot, hogy a Windows 8 sikertelensége az ő üzletüket is rontja – hát most nem lesz mire fogni a dolgot, ha a Windowsért nem kell fizetni, akkor mindenki számára világos lesz, hogy a felhasználók azért nem fognak újabb hardvert venni, mert egyszerűen nem akarnak. Emellett a Microsoft joggal remélheti, hogy a lépésnek hála a Windows 8.1 piaci részesedése az eddigihez képest gyorsabb ütemben nő majd, ha az Android helyett ugyanúgy a Windowst is ingyen lehet használni. Ha ez így lesz, akkor a Microsoft kapcsolódó szolgáltatásai (pl. az alkalmazásbolt, a OneDrive, az Office 365, stb.) is keresettebbek lehetnek, és ez bőven pótolhatja az operációs rendszer eladásából származó bevétel kiesését. A stratégiai váltással a Microsoft szeretné elérni, hogy a Windows operációs rendszert használó hardverek minden téren életképes (olcsó) konkurenciát jelentsenek elsősorban a Google termékeivel szerelt kütyüknek, ha ez bejön, és a Windows szépen elindul mobil fronton is a fejlődés útján, akkor pedig jöhet a második szakasz, amely során a cél az lenne, hogy a Google keresőpiaci egyeduralmát valahogyan megtörje a redmondi vállalat.
Bár minden részlet továbbra sem ismert, azt azért már most tudni lehet, hogy a Windows 8.1 with Bing használata feltételekhez kötött. Aki már most azon spekulált, hogy vajon mikor töltheti le a szoftvert, annak csalódást kell okoznunk: ezt a speciális kiadást csak a hardvergyártók kapják meg. A Windows 8.1 with Bing teljes értékű, tudása az Update 1 csomaggal frissített Windows 8.1 tudásának felel meg, annyi eltéréssel, hogy az Internet Explorerben a Bing az alapértelmezett kereső – de ez természetesen később megváltoztatható. Valószínű továbbá, hogy a licencfeltétel kiköti, hogy alternatív böngészőket nem lehet telepíteni. Az viszont kérdés, hogy ezt a feltételt hogyan fogják biztosítani a gyártók az európai modelleknél, kontinensünkön ugyanis feltétel, hogy a Windows telepítése után az operációs rendszernek alternatív böngészőt kell felkínálnia, márpedig ha valaki ilyenkor mondjuk a Chrome-ot választja, akkor azon bajosan lesz alapértelmezett a Bing, mint kereső. A Microsoft értelmezheti persze úgy, hogy az ingyenességgel kvázi megveszi a jogot arra, hogy saját alkalmazásait tolja előtérbe, de nem lehet tudni, hogy egy ilyen felfogáshoz az Európai Unió vajon mit szól.
Az ingyenesség továbbá csak azokra a gépekre vonatkozik, amelyek ára nem haladja meg a 250 dollárt, és 9 colos vagy kisebb kijelzővel rendelkeznek (erre szintén lehetett számítani). A drágább gépek illetve a nagyobb kijelzővel szerelt masinák esetében a Microsoft kedvezményes árat kínál – hogy ez pontosan mennyi, azt nem lehet tudni, de korábban 15 dollárról is szólt a fáma, nem lennénk meglepve, ha ez az adat is igaznak bizonyulna. És szintén nem lenne meglepő, ha a Windows 8.1 ingyenessége csak az első lépés, egyfajta teszt lenne, amelynek sikeressége megalapozza majd a Windows 9 egyetemleges, már nemcsak a gyártók szóló ingyenességét.