Aki érdeklődött az otthoni 3D nyomtatás iránt, az valószínűleg már találkozott az egyik legnépszerűbb startup, a MakerBot termékeivel. A cég alapítója és igazgatója, Bre Pettis tette a címben lévő kijelentést, nem is alaptalanul. Már ez év nyáron téma volt a térbeli nyomtatás és a belső szervek kapcsolata, ma pedig már kisebb szerveket kollagén és az adott szerv sejtjeinek felhasználásával lehet is nyomtatni – például májat. Ennél érdekesebb, hogy a cégvezető szerint a szervek nyomtatása és az autonóm járművek megjelenése között bizony van kapcsolat. Jelenleg ugyanis a donorok többsége közúti balesetekben hal meg. Ha viszont a járművek okosabbak lesznek, kevesebb lesz a baleset, ami az átültethető szervek számának csökkenéséhez is vezet. A donor szervek értéke ennek megfelelően nő majd, ez pedig ösztönözheti a vállalatokat arra, hogy minél jobban ráfeküdjenek a szervnyomtatás témakörére.
Eközben egyre több országban engedélyezik az autonóm járművek közlekedését, az USA államaiban (Nevada, Kalifornia, Florida, Michigan) és például Angliában is. Az USA baleseti statisztikái évek óta javulnak, az 1969-es 55 400 halálos áldozattal járó baleset óta idén már csak 30 000-en haltak meg az utakon. Tekintve, hogy a balesetek 90 százaléka emberi hibára vezethető vissza (köztük 40% az alkohol és a fáradtság okozta incides), az önvezető járművek térnyerésével a balesetek száma látványosan csökkenhet majd. Egyes számítások szerint amennyiben a járművek 10 százaléka autonóm lesz, azzal máris évi 1100 életet lehet megmenteni – ennek megfelelően ugyanakkor ennyivel kevesebben jutnak majd megfelelő szervekhez adományozás útján. A donor szervek iránti igény egyébként már most is hatalmas, évente 123 000 embernek lenne szüksége új szervekre.