- 2014. augusztus 19., 14:33
Persze nem biztos, hogy ez gond, mind tudjuk, nem csak a RAM teszi a telefont.
Hirdetés

Egy kínai lap szerint az Apple következő telefonjában 1 GB memória lesz, ami nemcsak azért meglepő, mert éppen ennyi RAM volt az iPhone 5-ben, 5S-ben és 5C-ben is, hanem azért is, mert az androidos csúcskészülékekbe ma már ennek háromszorosát találjuk. Az Apple ezzel hatalmas támadási felületet ad a riválisoknak, hiszen papíron az 1 GB jóval kevesebb, mint 2-3 GB. Persze még azt sem tudjuk, hogy az iPhone 6-ban milyen rendszerchip lesz, nem elképzelhetetlen, hogy az Apple marad a kétmagos felépítésnél – ezzel szemben Android fronton 4-8 maggal számolhatunk a kategóriában.

A dolog érdekessége az, hogy az Apple eddig sosem adott ki olyan terméket, amely a felhasználói élmény tekintetében csalódást okozott volna, és valószínűleg ezután sem fog. Arra tehát mérget vehetünk, hogy az iPhone 6 UI-ja is kiválóan fut majd, megakadásoktól szinte biztosan nem kell tartani. Az egyetlen olyan helyzet, amikor a több RAM biztosan jobb, az a multitasking – de ha az OS ügyesen kezeli a párhuzamosan futtatott alkalmazásokat, akkor lehet telefont készíteni úgy is, hogy a felhasználók a kevés memória negatív hatásaiból semmit sem vesznek észrevenni. És ha ez így van, akkor valóban jobb ötletnek tűnik a RAM méretének hízlalása helyett például az, hogy a telefon többféle méretben lesz megvásárolható, illetve kerül bele (állítólag legalábbis) NFC chip is.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00