- 2014. szeptember 15., 14:22
A terveknek megfelelően a Google Indiában mutatta be az első Android One platformra épülő okostelefonokat.
Hirdetés

A hónap elején már írtunk arról, hogy a mai indiai rendezvényre szóló meghívóból arra lehet következtetni, hogy itt mutatkoznak be az első Android One-ra épülő okostelefonok – most pedig a találgatásokból bizonyosság lett. Az első partnerek a Micromax, a Karbonn és a Spice Mobiles, de a későbbiekben az Acer, az Alcatel, az ASUS, a HTC, a Lenovo, a Lava, a Xolo és a Panasonic is beszállhat a versenybe.

A most bemutatott készülékek közül nekünk a Karbonn Sparkle V lehet érdekes, ennek a gyártónak a termékei ugyanis már nálunk is kaphatóak. Persze ez még nem jelenti azt, hogy a kint kevesebb, mint 25 ezer forintba kerülő mobil hazánkba is megérkezik, azt pedig pláne nem, hogy ilyen áron juthatunk majd hozzá. Pedig nem lenne rossz, már csak azért sem, mert a Nexusokhoz hasonlóan az Android One telókra is a Google-től érkeznének a frissítések, tehát például a Sparkle V-n hamarabb fut majd az Android L végső változata, mint a Samsung Galaxy S5-ön. További, bár lehet, hogy régiófüggő érdekesség, hogy a platformon elérhető YouTube-kliens a videók letöltését is lehetővé teszi.

Ami a telefont illeti, ebben egy 4,5 colos, 854×480 pixeles kijelző, 5 Mpixeles hátsó és 2 Mpixeles első kamera, 1 GB RAM, 1,3 GHz-es négymagos MediaTek SoC és két SIM hely található.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00