- 2014. szeptember 18., 19:10
Hamarosan VR-sisakok tehetik elviselhetőbbé a repülést - már ha bejön az Airbus által most levédett ötlet.
Hirdetés

A légitársaságok újításai az esetek nagy részében arról szólnak, hogy miként tudnának egy fordulóval az eddigieknél is több utast elszállítani – nem véletlenül csökken a lábtér, az üléstávolság, a WC-k mérete és így tovább. Ezért cserébe viszont a szórakoztatásunkat biztosító lehetőségek egy re jobbak, ha pedig megvalósul az Airbus által most levédetni kívánt ötlet, akkor egészen új szintre emelkedik.

Ebben a szabadalmi kérelemben nincs másról szó, mint egy olyan VR-sisakról, ami megfelelő képernyővel és fejhallgatóval rendelkezik, illetve adott esetben mozgásérzékelős kesztyű is tartozik hozzá, amivel a kezelőfelületen történő navigáción túl például gépelni is lehet egy virtuális billentyűzeten.

Hogy az ötletből mikor lehet valóság, azt nem tudni, az Airbus képviselői mindenesetre nem jelöltek meg semmilyen konkrét dátumot, annyit mondtak csak, hogy szellemi tulajdonuk védelme érdekében kérik a szabadalom bejegyzését.

Címkék
Hozzászólások