- 2014. november 5., 13:08
A Microsoft 15 GB-nyi tárhelyet ad az új felhasználóknak, de ez sokféleképp növelhető.
Hirdetés

Például úgy, hogy bekapcsoljuk az okostelefonos kliensen a Filmtekercs funkciót, amely rögtön további 15 GB-tal gazdagít, de 5 GB-nyi helyet azzal is összeharácsolhatunk, ha ismerőseinknek ajánljuk a szolgáltatást, és ők az általunk megadott linken regisztrálnak. E kettő közül a Filmtekercs az érdekesebb, mivel az egy extra funkcióhoz kapcsolódik; tehát a Microsoft elsősorban valószínűleg azért adja, hogy senki ne aggódjon amiatt, hogy a fotói gyorsan megtöltik az online fiókot (viszont az ajándék hely bármire használható). Mindez azért érdekes, mert egy ideje már rebesgetik, hogy a vállalat fel szeretné készíteni a OneDrive-ot arra is, hogy zenéket tároljunk rajta – ez logikus lépés, figyelembe véve, hogy zenékhez kínált tárhellyel az Apple, a Google és az Amazon is rendelkezik.

Most egy névtelen forrás mutatott rá arra, hogy erre a linkre kattintva a OneDrive fiókon automatikusan létrejön egy Zene mappa – ami még nem jelenti azt, hogy a OneDrive már hivatalosan is előlépett volna zene tárhellyé, de jelzi, hogy túl sok már valószínűleg nincsen hátra addig. A forrás megjegyzi, hogy amikor a Microsoft élesben is indítja a szolgáltatását, akkor a Zene mappa létrehozása mellé extra 20 GB-nyi tárhely is jár majd – az viszont egyelőre még nem tisztázott, hogy ezt csak zenék tárolására lehet-e majd használni, vagy bármire. A Zene mappa a Locker (széf) szolgáltatás része, és az Xbox Music rendszerhez fog kapcsolódni: vagyis megjelenik benne az Xboxon vagy Windows alatt vásárolt tartalom, amelyet szabadon lehet majd böngészni a weben és minden olyan eszközön, amely a Windowst 8.1-et (vagy annak valamelyik változatát) futtatja (telefon, játékkonzol, tablet).

Bár a link idehaza is működik, azaz a Zene mappa létrejön, még nem biztos, hogy az online tárhelyet itthon is lehet majd a zenék tárolására használni: jogi problémák miatt állítólag csak néhány országban lesz elérhető ez a lehetőség, és a listában Magyarország, nem túl meglepő módon, nincs benne. Valószínűleg mindez ugyanakkor csak arra utal, hogy idehaza még nem működik az Xbox Music, saját zenék feltöltésére szinte biztosan lesz lehetőség – és így a 20 GB-os tárhely is jár majd.