- 2014. november 10., 15:52
Csak virtuális szolgáltatóként lépett piacra a vállalat, de ügyfeleinek komplex csomagokat nyújt – drágán.
Hirdetés

Az infrastruktúrát nem túl meglepő módon a Vodafone nyújtja; a két cég közötti korábbi megállapodás alapján a UPC mobilinternet szolgáltatása is a vörös szolgáltató hálózatán keresztül történik (de a hálózat üzemeltetésén kívül mindent a UPC végez majd, így a számla kiállítását és az ügyfélszolgálat üzemeltetését is). Hazánkban már most is több virtuális szolgáltató működik, de ezek eddig túlságosan nagy sikert nem tudtak felmutatni – a Posta például már be is szűntette saját termékének árusítását. A UPC viszont, szakítva a hagyományokkal, eltérő üzleti modellben gondolkodik, és nem a feltöltő kártyás, hanem az előfizetést használó ügyfelekben gondolkodik.

Jelenleg a lakosság számára két csomag érhető el, míg a kisvállalkozások három konstrukció közül választhatnak. Valamennyi tartalmaz fix lebeszélhető percet, fix számú SMS-t és adatmennyiséget. A lakossági csomagok közül a kisebbik 150 percet, 150 SMS-t és 500 MB adatot, a nagyobbik 400 percet és SMS-t valamint 2 GB adatforgalmat foglal magába – túlforgalmazás esetén pedig 25 forintot kell fizetni percenként vagy üzenetenként, és 8 forintot minden megkezdett MB után. A csomagok ára viszont elég borsos: a Mobil M havi 9990, a Mobil L pedig 14990 forintba kerül listaáron. Tekintettel arra, hogy a versenytársaknál korlátlan beszélgetés és SMS 500 MB adattal akár már 8000 forinttól elérhető, ez nem tűnik túl versenyképesnek – de valószínű, hogy a UPC nem is az új ügyfelekre pályázik, hanem azt szeretné, hogy meglévő előfizetői a mobilt szolgáltatást is tőle vegyék. Tehát számukra igen nagy kedvezményeket kínál, így a csomagokat akár 4490 illetve 6490 forintért is adja. Ami mellesleg még mindig nem igazán életképes, legalábbis szerintünk. Szűk keresztmetszet lehet továbbá, hogy az adatforgalmi korlátba sokan valószínűleg nem férnének bele, a kapacitás bővítésére pedig látszólag nincsen mód; hacsak a gigabájtonkénti 8000 forintos árat nem számoljuk annak, de ez enyhén szólva is extrém soknak tűnik.

A UPC közleménye szerint a vállalat az első évben nem az ügyfélbázis gyors növelésére, hanem a felhasználói igények feltérképezésére koncentrál majd – ha ez valóban így van, akkor borítékolhatjuk, hogy villámgyorsan átalakul majd a csomagok tartalma, ára és a túlforgalmazási díjjal kapcsolatos elképzelés is. No meg a roaming díjak szabása is, amelyek szintén elrugaszkodottak a valóságtól. A szolgáltató az EU-s rendeletet természetesen betartja, ezért az EU országaiból percenként 74,4 forintért telefonálhatunk, a hívások fogadása pedig 19,5 forintba kerül. Viszont minden egyéb esetben a gatyánk is rámehet a telefonálásra, sokkal drágábban használhatjuk a készüléket, mint bármely inkubens szolgáltató közvetlen ügyfeleként. Ha például az USA-ból telefonálnánk haza, akkor az percenként 999 forint lenne, ha pedig minket hívnak, akkor 699, míg ugyanez Vodafone előfizetéssel 699 illetve 249 forintért is megtehető.

A UPC mobilszolgáltatása abban is különbözik a megszokott gyakorlattól, hogy nincsenek hűségszerződések, és a kínálatban szereplő telefonok sincsenek a Vodafone hálózatához kötve, cserébe (majdnem) teljes áron kell őket megvásárolni. A kínálat kezdetben ugyanakkor nem lesz túl bőséges, a UPC közleménye szerint mindössze négy típussal indul a forgalmazás.

Hozzászólások