Jó pár hónapja már, hogy az általunk is kipróbált és használt, érintéses fizetést lehetővé tevő MobilTárca rendszer pilotja véget ért, azóta vártuk, hogy lesz-e ennek valami eredménye. Ma megtört a csend, így a Magyar Telekom OTP-s számlával rendelkező előfizetői már el is kezdhetik lecserélni hagyományos paypassos kártyáikat NFC-képes mobiltelefonjaikra.
A MobilTárca működését most részletesen nem ismertetnénk, hiszen tesztünkben írtunk már róla, azt viszont megemlítjük, hogy a végső változatba is belekerült a SuperShop pontgyűjtő-kártya, de újdonságként itt az InterTicket is, akiknél pedig koncert-, színház- és másféle jegyeket is vásárolhatunk, amelyeket aztán egyetlen érintéssel tudunk majd használni az arra felkészített helyszíneken (ahol nem, ott továbbra is marad a QR- vagy vonalkódos opció). Ami az egy éves pilot sikerét illet, abban 1250 jelentkezőből végül 3-400-an használták aktívan a rendszert, és ők 41 ezer fizetési tranzakciót hajtottak végre.
Aki szeretné mostantól igénybe venni a szolgáltatást, annak – ha van NFC-s telefonja és OTP számlája – be kell fáradnia valamelyik Telekom-üzletbe, ahol díjmentesen kicserélik SIM kártyáját egy megfelelő típusra, majd elvégezni egy pár lépésből álló beállítást. Jó hír, hogy a rendszer fizetésre nemcsak itthon, hanem külföldön is használható, ugyanúgy, ahogy a PayPassra épülő bankkártyák is.
Na de hol van a másik két szolgáltató, akik szintén részt vettek a pilotban? Ez a kérdés bennünk is felmerült, úgyhogy fel is tettük nekik. A Telenortól azt a választ kaptuk, hogy a cég „elkötelezett az iránt, hogy ügyfelei számára a legjobb és leginnovatívabb szolgáltatásokat nyújtsa, ezért is vesz részt alapító tagként a Magyar Mobiltárca Szövetség munkájában. A szövetség keretében a Mobiltárca szolgáltatás tesztüzemét sikerrel teljesítette, mely során a Telenor ügyfelei pozitív visszajelzéseket adtak a szolgáltatásról. A mobilszolgáltató ezen a téren is az ügyfelei számára a legjobb megoldást szeretné kínálni és azon dolgozik, hogy ez a lehető legrövidebb időn belül megtörténjen.”
A Vodafone sajtóosztálya úgy nyilatkozott, hogy „a Vodafone stratégiai partnereivel dolgozik saját Mobiltárca szolgáltatásának beindításán. A kiemelt fontosságú szolgáltatás idén decemberben egy belső teszttel indul, majd 2015 első negyedévében válik az ügyfelek számára is elérhetővé."