- 2015. április 2., 15:59
Saját táblagéppel és saját androidos alkalmazással indul a Bookr könyvesbolt gyerekeket megcélzó akciója.
Hirdetés

Szögezzük le előre: a táblagép természetesen kínai gyártmány, a Bookr legfeljebb a hátlapot dizájnolta hozzá, de az alkalmazás az már hazai fejlesztés, mint ahogy a mögötte álló digitális könyvesbolt is, amelynek tartalma több egyszerű e-book válogatásnál. Ennek megfelelően a Mesetablet nevű eszközre nem is érdemes túl sok szót vesztegetni: a fél éves Bookr előfizetéssel együtt 24 990 (a hat hónapos előfizetés magában 3990, a havi pedig 990 forint) forintba kerülő masina egy 7 colos, 1024×600 pixeles kijelzőt, Allwinner A33 rendszerchipet, 512 MB háttértárat és 2500 mAh körüli kapacitással rendelkező akkumulátort kapott, operációs rendszerként pedig az Android 4.4 fut rajta.

Maga az app sokkal érdekesebb: a barátságos kezelőfelülettel rendelkező program a Mesetableten előre telepített, egyébként pedig ingyen letölthető a Play Áruházból. A szoftver egy személyben könyvespolc és kapu a könyvesbolt felé is, ahonnan az előfizetés fejében tölthetjük le a tartalmat. A program maga nemcsak megjeleníti a könyveket, de fel is olvassa azokat, illetve pár apró szórakoztató extrát is kapott, így például van kifestős rész és karaoke-opció is. Mesekönyvből egyelőre 40 darabos a választék, de ez hetente bővülni fog – a jelenleg kínálatban több klasszikus, így Janikovszky Éva történetei, A Kis herceg és néhány Gerald Durell könyv is elérhetőek. Ezek között egyébként többféle szempont szerint is szűrhetünk (kereshetünk például történeteket direkt altatáshoz), a vásárlós részt pedig jelszóval védhetjük. A könyvek hangoskönyvek is, és olyan ismert szereplők hangjain szólalnak meg, mint Básti Juli, Dörner György vagy Szacsvay László.

Ez is érdekelhet
2020. június 5., 17:00
2020. június 3., 08:00
Hozzászólások