- 2015. április 16., 12:12
Szétszedték a Samsung S6-ot, és kiderült, hogy az alkatrészei sokkal drágábbak, mint az iPhone 6-ban lévők.
Hirdetés

Egészen pontosan a Samsung Galaxy S6 Edge-ről van szó, amelynek a gyártása és összeszerelése is igen költséges. A telefont az amerikai IHS kutató részlege szedte szét, hogy megállapítsa, pontosan milyen alkatrészekből áll, és hogy mekkora a Samsung árrése, ami természetesen a cég működési költségeit (tervezés, szállítás, marketing, stb.) fedezi. Korábban már az Apple iPhone 6-ot és 6 Plust is szétszedték, így volt mihez viszonyítani a gyártási költségek terén. A Galaxy S6 Edge a korábbi S5-höz képest 35 dollárral kerül többe, az összköltsége pedig 247-263 dollár közé esik. A 64 GB-os verziót 699 dollárért, vagy ennél is többért árulják az amerikai boltokban, persze a különbség nem teljes egészében a Samsung zsebébe vándorol.

Az alkatrészek költséglistáján (röviden csak BOM – Bill of Materials) a legdrágább a szélekre nyúló kijelző, amely az érintőképernyővel együtt 85 dollárjába kerül a Samsungnak. A második az SoC a maga 29,5 dollárjával, hiszen a saját tervezésű Exynos 7 a legújabb, 14 nanométeres gyártástechnológiával készül. A memória sem olcsó, a 3 GB DDR4-es chip 27 dollárba kerül (a legújabb iPhone-okban DDR3 működik), míg a 64 GB kapacitású flash memória ára 25 dollár. A baseband chipet, azaz a mobil rádiót a Qualcomm szállítja 15 dollárért.

A tanulság az, hogy a Samsung csúcstelefonja a boltokban olcsóbb az Apple telefonjainál, viszont a csúcstechnológia miatt drágább alkatrészekből áll, ezért a cég haszonkulcsa alacsonyabb.

Hozzászólások