Skip to main content

Computex 2015 összegzés – az ASUS vitte a show-t

FacebookFacebookFacebookFacebook
Eseménydús öt napon vagyunk túl, idén is érdemes volt Tajvanra látogatni. Az ASUS kitett magáért.
Hirdetés

A kiállítást beharangozó cikkünkben úgy indítottunk, hogy reméljük, a Computexen nemcsak az ASUS állít majd ki érdekességeket. Nos, a dolog – finoman szólva – nem jött be. Az Acerről ugyan előre lehetett tudni, hogy a New York-i rendezvényen minden fontosabb, idén megjelenő termékét demózta, azonban arra nem számítottunk, hogy a többi nagy gyártó sem fogja megerőltetni magát: az MSI-nél is kevés volt az igazi újdonság, a Shuttle, a Gigabyte pedig mintha jelen sem lettek volna. És a sort még folytathatnánk tovább. Nyilván voltak azért újdonságok, ezek többségét azonban (az ASUS-t és még egy-két kivételt leszámítva) inkább a kisebb gyártók szállították, adott esetben olyan cégek, amelyekről korábban nem is nagyon lehetett hallani az európai piacon.

A Computex Ázsia legnagyobb témába vágó rendezvénye, amely ma már elég nagy hagyományokkal is rendelkezik: a TAITRA idén 35. alkalommal rendezte meg a kiállítást. Ez egyértelműen jelzi, hogy nemcsak a kiállítók, hanem a vevők is folyamatosan megtalálják számításukat. Sokan nem is gondolják, de a kiállítások zöme mégsem merül ki annyiban, hogy párezer cég összejön, és bemutatja a legnagyobb újdonságait. Sőt, a mögöttes tartalom talán még fontosabb is: összehozza a gyártókat és a vásárlókat (forgalmazókat). Egy kiállítás néhány napja során több millárd dollár értékben köttetnek üzletek; és ez meg is magyarázza, hogy miért éri meg például az Acernek, az Intelnek vagy a Microsoftnak úgy itt lennie, hogy valódi újdonságot ezúttal nem prezentáltak. Persze jó dolog az is, hogy pár napig a Computexen kiállító gyártókra figyel szinte az egész tech világ, de a széles mosolyt alighanem az csalja a gyártók arcára, amikor az utolsó napon összeadják a számokat.

A Computexnek mindezekkel együtt is van még hova fejlődnie: a legfrissebb statisztikák alapján a vevők 76 százaléka ázsiai országból érkezett, és csak 10,6 illetve 7 százalékuk volt észak-amerikai vagy európai. Vagyis egyelőre még mindig inkább az ázsiai vevőknek szól a Computex, semmint a világ többi részének. És ezen biztos, hogy szeretne változtatni a TAITRA. (Az ázsiai vevők nagy arányát persze az is magyarázza valamelyest, hogy a résztvevő 1700 gyártóból sok olyan tajvani van, amely a helyi piacra fókuszál, és éppen ezért más kiállításokra el sem látogat – evidens, hogy ők csak a környékbeli vevőkre fókuszálnak, és az is, hogy rájuk csak a környékbeli forgalmazók kíváncsiak.)

A Computex 2015-re az előzetes becslés szerint 165 országból összesen 130 ezren látogattak ki, a nemzetközi látogatók száma pedig közelített a 39 ezerhez.

A szervezés a korábbi évekhez képest véleményünk szerint jobban sikerült, főleg azért, mert a gyártókat sikerült jobban egy csoportba rendezni a profiljuk alapján – az viszont érződött, hogy a Nangang csarnoka elég szűkös. Igazából már az első Computexes tudósításunk után, 2009-ben írtunk arról, hogy a TAITRA szeretné a csarnokot bővíteni, akkor 5 éves tervben gondolkodott a szervezet. A tervből egyelőre nem sok valósult meg, de a bővítésről oly annyira nem tett le a TAITRA, hogy elnöke, Walter Yeh, ismét ígéretet tett arra, hogy a projekt meg fog valósulni. Ezúttal 2017 a céldátum, ami erősen optimistának tűnik, lévén ahhoz, hogy a két év múlva megrendezésre kerülő kiállítást már egy nagyobb helyszínen tudják megrendezni, a munkálatoknak bő másfél éven belül készen kellene lenniük - ugyanakkor igazából még el sem kezdődtek. Két év múlva meglátjuk – de ennyire azért ne szaladjunk előre, hiszen 2016-ban is lesz Computex.