- 2015. június 22., 21:29
Hackerek fértek hozzá a lengyel LOT számítógépes rendszeréhez, aminek következtében több repülő is a földön maradt.
Hirdetés

A számítógépes bűnözőknek azt a rendszert sikerült feltörni, amellyel a repülési terveket adják ki. A nagyjából öt órán át tartó helyreállítás során természetesen ezen tervek kiadásának is lőttek, amelynek köszönhetően 10 LOT járat kénytelen volt a varsói Chopin repülőterén maradni.

Ez összesen körülbelül 1400 embernek okozott kellemetlenséget, akiket a LOT látott el, akár átfoglalással, akár hotelszobával. Ami a repülés biztonságát illeti, ez a LOT szóvivője szerint egy pillanatig sem volt veszélyben, a repülőtérre érkező járatok pedig rendben le tudtak szállni.

Címkék