- 2015. június 23., 15:43
A Land Rover fejlesztései között éberséget figyelő agyszkenner és szívritmust figyelő ülés is szerepel. Ütős!
Hirdetés

A NASA agyszkennere került a Jaguar XJ-be

Az autókba épített aktív és passzív biztonsági eszközök fejlesztése nem állt meg, de a sok önvezető autó miatt csak akkor kerülnek a figyelem középpontjába, ha tényleg hasznosak. Legalább annyira, mint a DADSS. A Land Rover (a Whirpool után bevezetett) „Hatodik Érzék” rendszere a figyelmetlenségből, elalvásból eredő baleseteket hivatott megakadályozni. A cég legnagyobb fejlesztése a Mind Sense (tudatérzékelés), amely a kormányba épített szenzorral a NASA-tól átvett technológiával méri a sofőr agyhullámait. Mivel a sofőr akkor is ábrándozhat valami másról, amikor a szemei az utat figyelik, a szemmozgást figyelő rendszerek nem elegendőek. Ha az agyhullámok révén a koncentráció is mérhető, hatékonyabb a vezetők figyelmeztetése, az autó veszélyhelyzetekre (pl. vészfékezésre) való felkészülése. Ha tehát valaki elbóbiskol, az autó akár át is veheti az irányítást.

A második szenzorrendszer a „wellness-ülésekbe” van építve, és a légzés gyorsaságát és a szívritmust figyeli. Azért, hogy a vezetőnek még tudatosan se kelljen elveszítenie a kapcsolatot a környezettel, külön rendszer figyeli, hogy a középkonzolon melyik gombot fogja megnyomni. Ezt a mozdulat alapján előre meg tudja mondani, mielőbb aktiválva a kívánt funkciót. Ez még az azelőtt megtörténik, hogy a gombot megérintenék, így visszacsatolásként ultrahanggal „nyomja meg” a sofőr ujját a rendszer, hogy azt érezze, megnyomta a gombot. Végül, de nem utolsó sorban az erő-visszacsatolás a gázpedált is elérte: veszély esetén az autó a pedált rezgetve gyorsabban figyelmeztet, mint a műszerfalon felvillanó lámpa, vagy a figyelmeztető hang.

Címkék
Hozzászólások