- 2015. július 6., 17:24
A telefonoknál már bevált technológiát addig csiszolta az LG, hogy most már nagyobb méretben is gyártható.
Hirdetés

Az Advanced In-Cell Touch az okostelefonokban jelent meg először; a technológia alkalmazásával olyan LCD-panelt lehet építeni, amely integráltan tartalmazza az érintésérzékeny felületet is. Ez nyilván jobb, mint a külön felület alkalmazása, hiszen így egy komplett „üveglapot” lehet megspórolni, ami nemcsak a gyártást teszi olcsóbbá, hanem a készülékeket is könnyebbé illetve vékonyabbá varázsolja.

Az LG ezt a megoldást természetesen alkalmazza saját telefonjaiban is, sőt, az Apple-nek szállított kijelzőknél is találkoztunk már vele. A jövőben az AIT már a notebookokban is meg fog jelenni, mivel az LG-nek LG Displaynek) sikerült a panelt nagyobb méretben is sorozatgyártásra éretté tenni. Az előzetes adatok szerint a kijelzők 25 százalékkal lehetnek vékonyabbak és 35 százalékkal könnyebbek az eddigieknél. További járulékos előny, hogy az érintőkijelző elhagyása egyben azt is jelenti, hogy a panel belső tükröződése is mérséklődik.

Az LG egyelőre még nem közölte, hogy mikor kezdi meg a panelek szállítását, de minden bizonnyal erre heteken belül sor fog kerülni. Az elérhető méretválaszték szintén nem ismert, de tudván azt, hogy a vékonyság főleg az ultrabookok kategóriájában számít, 13,3 colos opció minden bizonnyal lesz.

Címkék
Ez is érdekelhet
2020. február 10., 13:00
2020. február 12., 16:00
Hozzászólások