Bemutatkozott az iPad Pro: ekkorát még sosem nyúlt az Apple a Microsofttól
Az Apple-nél sem kell a szomszédba menni egy kis szójátékért: a legnagyobb bejelentés iPad fronton az iPad bejelentése óta, így vezette fel Tim Cook az iPad Prót. A korábban kiszivárgott pletykáknak megfelelően a készülék 12,9 colos kijelzővel érkezik, amelynek felbontása 2732×2048 pixel – nem szokványos felbontás, és ezúttal a matek sem jön ki teljesen jól, de valószínűleg alaposan letesztelték Cupertinoban, hogy ennyi képpont is elég lesz két alkalmazás párhuzamos használatakor a kielégítő felhasználói élményhez – merthogy ez fontos fícsöre az új tabletnek. De ne legyünk igazságtalanok, az iPhone 6 bevezetésekor használt legnagyobb kamu érv azért megállja a helyét: az iPad Pro pontosan így nyújtja ugyanazt a képpont sűrűséget, mint az iPad Air 2.
A tabletben az új A9X rendszerchip működik, amely az Apple saját mérései szerint kétszer akkora teljesítmény is nyújthat, mint az A8X, köszönhetően többek között a kétszeresére növelt memória sávszélességnek és grafikus teljesítménynek. Tim Cook elmondása szerint a tablet ezzel gyorsabb lesz, mint a tavaly eladott notebookok 80 százaléka, amire azért nem vennénk mérget – azt nem vitatva persze, hogy teljesítménye az átlagos felhasználók számára bőven több mint elég kell, hogy legyen. A memória mérete 2 GB, ennyi található az iPad Air 2-ben is. Az akkumulátor névleges kapacitása nem ismert, az Apple szokás szerint csak órában adta meg az üzemidőt, amely töltésenként „akár 10 óra is lehet”. Forgalmazása novemberben kezdődik meg, a 64 GB-os modell ára pedig 799 vagy 1079 dollár lesz, attól függően, hogy csak WiFi-s vagy WiFi+LTE verziót kérünk.
A nagy méretnek hála a gépelés állítólag a virtuális billentyűzeten is olyan kényelmes lesz, mint egy notebookon, mivel az ehhez használt felület akkora lesz, mint egy notebook szabványos klaviatúrája – az Apple-nél ezek szerint nem hallottak arról, hogy a gépelési élményt az olyan apróságok is befolyásolják, mint a leütési út vagy a gombok formája és a közöttük lévő rés. Az iPad Pro azonban nemcsak ujjal, hanem stylussal is vezérlehető, amely ugyanakkor nem lesz az alapcsomag része, külön kell megvásárolni. Korábban elképzelhetetlen, volt, hogy digitális toll kerüljön a táblagép mellé, mára azonban az Apple-nél is belátták, hogy vannak feladatok, különösen a profik körében, amelyet sokkal gyorsabban és kényelmesen el lehet végezni ceruza segítségével. Pikáns, hogy ezt az Office-szal demózta … a Microsoft.
Főleg, hogy az Apple nem holmi „műanyagdarabot” választott, saját megoldása ugyanúgy fogja tudni érzékelni a nyomás erősségét, mint a Samsung Note-okhoz mellékelt ceruza. És lehet majd a ceruzát és az ujjunkat egyszerre is használni. Fontos különbség a koreai vállalat S Penjével szemben ugyanakkor, hogy a Pencilt (amely tényleg úgy néz ki, mint egy ceruza) tölteni is kell majd, amire a Lightning port segítéségével lesz lehetőség. Hogy pontosan mire lehet majd használni, az még nyitott kérdés, nyilván rajzolásnál a vonal vastagságát lehet majd szabályozni a nyomás erősségével, de az Apple ennél valószínűleg jobb trükköket is tud majd mutatni. Mindenesetre itt a hivatalos Pencil videó:
Ára Apple módra szép egészséges 99 dollár lesz, úgyhogy idehaza simán 40 ezer forintos extrára lehet számítani.
Ez az összeg azonban még mindig semmi a Smart Kayboard billentyűzet 169 dolláros árához képest, amelyből mire hazánkba ér, simán lehet 70 ezer forint is. Ezzel a kiegészítővel tulajdonképpen egy notebookszerűséget lehet varázsolni az iPad Próból, éppen úgy, mint a Surface-ből. A billentyűzet természetesen tokként és tartóként is funkcionál. Érdekessége, hogy csak az iPad Próval fog tudni együttműködni, mert külön csatlakozót (ez Smart Connector néven fut) kapott, ami a régi készülékeken logikus módon nem található meg. Gombjai ugyanazt a technológiát használják, mint a legutóbbi 12 colos Macbookok klaviatúrája.
Összességében nem nehéz látni, hogy az iPad Pro az Apple választ a Surface-re, arra az esetre, ha a felhasználók Windows 10 iránti szeretete nemcsak hirtelen fellángolás lenne, hanem kiderülne, hogy a Microsoft a Windows 10-zel valóban el tudja csábítani a felhasználókat a konkurenciától. Azért ilyen sem sokszor volt, hogy az Apple futott a Microsoft után, és nem fordítva!
További cikkeint az Apple 2015. szeptember 9-i bejelentéseiről:
A Force Touch lett az iPhone 6s és 6s Plus csodafegyvere
Szeptember 12-től rendelhetők az új iPhone-ok
Sokkal könnyebb lesz iPhone-t cserélni, és ebben az Apple fog segíteni
Bemutatkozott az iPad Pro: ekkorát még sosem nyúlt az Apple a Microsofttól