- 2015. október 16., 13:30
Most már nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy az Adobe meddig fogja húzni a Flash projekt leállítását.
Hirdetés

A vállalat ugyanis újfent arra kényszerült, hogy bejelentse: talált egy olyan kritikus hibát a kódban, amely rossz esetben akár azt is lehetővé teszi, hogy a támadó átvegye az irányítást a teljes rendszer felett. A sérülékenység a 19.0.0.207-es kés régebbi verziókat érinti, függetlenül attól, hogy Windows, Macintosh vagy Linux alá készült verzióról van szó. A javítás már készül, de az Adobe közlése szerint biztos, hogy a jövő hétnél korábban nem lesz elérhető. Vagyis ha akad néhány gyors és kellően rosszindulatú programozó, akkor ők még a frissítés terítése előtt megfertőzhetnek gépeket, és akár értékes, személyes információkat is megszerezhetnek.

A Flash kálváriájának kezdetét sokan Steve Jobshoz kötik, mivel ő volt az első olyan vállalati vezető, aki nyíltan kritizálta a technológiát, és aki azt is kijeleltette, hogy az Apple mobil termékein soha nem lesz elérhető. Viszont a fenti példából is látható, hogy Jobs kijelentései ellenére az igazi gondot az jelenti, hogy az Adobe fejlesztőmérnökeinek szinte egyszer sem sikerült még olyan verziót összetákolnia, amely huzamosabb ideig biztonságosan tudott volna működni. Vagyis a Flash csak saját fejlesztőjének, az Adobe-nak köszönheti, hogy meg fog bukni. A kérdés csak az, hogy mikor: ezt viszont nem csak mi tesszük fel, hanem – többek között – a Facebook biztonsági csoportja is nagyon szeretné már tudni.

Címkék