- 2015. október 20., 12:29
Izgalmas heteknek néznek elébe egyes navigációs szoftverek: a Google Maps és a Waze is hasznos újdonságokat kap.
Hirdetés

Az elkövetkező hetekben két fontos navigációs program is megújul: a Waze és a Google Térkép. A jelentősebb változások az előbbinél várhatóak, hiszen a program most fog fő verziót ugrani, a hármasról a négyesre.

Az iPhone/iPad esetében már elérhető, az Androidra pedig kicsit később (a WP-re pedig soha) érkező új változatban alaposan átszabták a megjelenítést, egyszerűbbé és jobban átláthatóvá téve a térképet, a figyelmeztetéseket és utasításokat pedig megnövelték, így még jobban észrevehetőek lettek. Az új felületet kevesebbet kell tapizni a gyakran használt funkciók eléréséshez és a menüket is áttervezték a jobb használhatóságért. Azok, akik hagyják, hogy a Waze összekapcsolódjon naptárjukkal, azok most már figyelmeztetéseket is kapnak majd, hogy ideje lesz elindulni egy adott programra, figyelembe véve az aktuális közlekedési információkat. Végül, de nem utolsó sorban a program állítólag kevesebb erőforrást használ majd, de azért egy hosszabb úton szinte biztos, hogy szükségünk lesz a töltőre is.

A Google Maps esetében az újdonság a 9.16-os verzióban megjelenő útmenti helyek funkció képviseli. Ez több dedikált appról és eszközről is ismerős lehet, és gyakorlatilag arra szolgál, hogy egy hosszabb úton minél könnyebben tudjuk a megállókat, pihenőket megtervezni. Ezek mellett – legalábbis az Egyesült Államokban biztos – most már benzinkutas kereséseknél a benzinárakat is megkapjuk. Ez a funkció egyébként elvileg Magyarországon is működhet, hiszen a Waze például gyűjti ezeket az adatokat, márpedig a Google Maps is elég sokat átvesz a szintén Google tulajdonban lévő apptól.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00